Tatabányán is újra személyesen fogadhatják a betegeket a 65 év feletti orvosok, a minisztérium visszavonta az ezt utasítást.
A higiénés szabályok fokozott betartása mellett már biztonsággal visszatérhetnek a korábban a sérülékeny csoportba tartozó orvosok, ápolók, nővérek az egészségügyi ellátásba. Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter ugyanis pénteken visszavonta a 65 év feletti egészségügyi dolgozók közvetlen egészségügyi betegellátás alóli mentesítésére vonatkozó utasításokat - közölte az emberi erőforrás tárca.
Március közepén - a kialakult járványügyi helyzetre tekintettel - a miniszter arra kérte az egészségügyi szolgáltatókat, hogy a 65 év feletti orvosok és szakdolgozók ne találkozzanak személyesen betegekkel. A háziorvosok és az egészségügyi dolgozók egészségének megőrzése érdekében csökkenteni kellett az orvos-betegtalálkozók számát és így előtérbe került a távkonzultáció - idézi fel az előzményeket az Emmi közleménye.
Az egészségügyi szolgáltatóknak azt is fel kellett mérniük, hogy hány olyan krónikus betegséggel élő, 65 évnél fiatalabb dolgozójuk van, akikre a koronavírus szintén fokozottan veszélyes lehet.
A személyes betegellátás alól felmentett orvosok és szakdolgozók telefonon vagy elektronikus csatornákon vették fel a betegek kórelőzményét, tanácsot adtak, illetve e-receptet rendeltek-írja a Napi.
Mint írják, a meghozott intézkedéseknek és a lakosság fegyelmezettségének köszönhetően május 4-e óta fokozatosan újraindulhattak az egészségügyi ellátások, és a higiénés szabályok fokozott betartása mellett már biztonsággal visszatérhetnek a korábban a sérülékeny csoportba tartozó orvosok, ápolók, nővérek. A közlemény szerint az egészségügy továbbra is számít a 65 év feletti orvosok és szakdolgozók fegyelmezett együttműködésére és elkötelezett munkájára.
A fotó illusztráció
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.