Mai posztjában jelentette be közösségi oldalán Szücsné Posztovics Ilona, hogy komoly lépést tett a város szégyenfoltját jelképező régi buszvég rendezése ügyében.
Elmondása szerint eddig is lehetősége volt a korábbi városvezetésnek ezt a kérdést rendezni, de valamiért azt nem tartotta fontosnak feladatának. A terület a Magyar Közúté, az épület tulajdonjoga pedig Tatabánya városáé illetve a távolsági közlekedést ellátó Volán társaságé.
A Magyar Közút már régóta szorgalmazta a kérdés megoldását, amelynek megoldásához a bonyolult tulajdonviszonyok miatt (amit még a rendszerváltás előtti szocialista érából örököltek) mindenki hozzájárulása volt szükséges. A város szégyenfoltjának hasznosítása miatt, a terület tulajdonosa még 2018-ban Schmidtékhez fordult, akinek az ezzel kapcsolatos szerződést hivatali ideje alatt, tavaly októberig nem sikerült aláírnia.
Erre tett most pontot elmondása szerint Szücsné, aki elmondta, a napokban kapták vissza az aláírt szerződést, mely lehetővé teszi, hogy a gazos, elhanyagolt terület, a romos épület sorsa végre eldőljön.
Ráadásul a megállapodás szerint az Önkormányzat élhet elővásárlási jogával, így meg van a lehetőség, hogy tulajdonába kerülve döntsön annak hasznosításáról.
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.