Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

MEGIZZASZTJÁK A TATABÁNYAI ISKOLAŐRÖKET IS? Megjelent a jogszabály, miket kell teljesíteniük

rendorok-kikepzesre-mennek-police-hu.jpg

Felismerhetőek lesznek az iskolaőrök, hiszen formaruhát és szolgálati jelvényt is kapnak, megjelent a Magyar Közlöny szerint.

Ebben a belügyminiszter rendeletében került szabályozásra az iskolaőrök által teljesítendő képzés formája és elvárásai, például felüléssel, fekvőtámasszal és 1500 méteres síkfutással kell bizonyítaniuk fizikai alkalmasságukat.

Mint arról az elmút időszakban többször is cikkeztünk, a Parlament július 3-án szavazott arról, hogy egyes iskolákban egyenruhás iskolaőröket fognak alkalmazni. A Pintér Sándor által jegyzett rendelet szerint a közfeladatot ellátó személynek minősülő, és a rendőrség állományába tartozó alkalmazottak fizikai állóképességét és a pszichológiai alkalmasságát is vizsgálni fogják.

Előbbiben a következő feladatokat kell teljesíteni:

  • mellső fekvőtámaszban karhajlítás és karnyújtás
  • hanyatt fekvésből felülés
  • 1500 méteres síkfutás

A rendelet szerint a jelentkezők alkalmasságának minimumfeltételei pedig pszichológiai szempontból a következők:

  • kiegyensúlyozott pszichés állapot
  • átlagos érzelmi-indulati kontroll
  • átlagos pszichés terhelhetőség, stressztűrő képesség
  • átlagos intellektuális képességek
  • átlagos kommunikációs képesség
  • átlagos felelősségtudat
  • szabálykövető magatartás

A belügyminisztérium rendelete az iskolaőröknek nem teszi lehetővé, hogy bármelyik médiának nyilatkozzanak. 

Részletes szabályok vonatkozik a saját territóriumukra, milyen formában, milyen eszközöket alkalmazzák, esetleg a testi kényszereket. Mondjuk vannak azért gyöngyszemek is, mert

“Az iskolaőr vegyi eszközt vagy rendőrbotot saját elhatározásából vagy szolgálati elöljárója parancsára használhat.”

Lehet Pintér szíve is “meglágyult”, amikor az idősebb korosztálynak némi könnyítést adott, ugyanis azt írja rendelében:

A munkáltató a fizikai állóképességi vizsgálaton részt vevőket – a fizikai alkalmassági követelmények meghatározása érdekében – a tárgyévben betöltött életkor alapján az alábbi két korcsoportba sorolja: 

  1. a) I. korcsoport: ötvenöt éves korig, 
  2. b) II. korcsoport: ötvenöt év felettiek.

Az utóbbiak például a fizikai teszteknél némi kedvezményt kapnak, alacsonyabb szinten húzták meg az alkalmasság határát.

A jelentkezőknek, pedagógusoknak és a szülőknek nagyon ajánljuk, hogy böngésszék át a jogszabályt.

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr6616023864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása