Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

BENCSIKÉK: NE TÁMOGASSÁK A TATABÁNYAI CIVILEKET! A mutyikra viszont kapjanak pénzt

bencsik-janos-orban-viktor-pestibulvar-hu.jpg

Elfogadta a Parlament, többek között Bencsik János szavazatával is, a kormánypártoknak a koronavírus gazdasági hatásaival kapcsolatos európai uniós gazdasági intézkedésekről szóló határozati javaslatát.  

Az Országgyűlés határozatban szabott feltételeket Orbán Viktornak, hogy miként támogathatja az Európai Unió koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítését célzó hitelfelvételét. A fideszes képviselőket különösebben nem befolyásolta, hogy eddig úgy tekintettek szavakban a hitelfelvételre, mint valami sátáni cuccra.

Ennek ellenére 128 kormánypárti igen szavazattal, 16 nem (Jobbik) ellenében és 1 tartózkodás mellett hagyták jóvá a javaslatot. A baloldal nem szavazta meg a határozatot. A Parlament  döntésével felhívta a kormányt arra, hogy az uniós hitelfelvétel során tartsa be azt az alapelvet, hogy az azonos helyzetben lévő tagállamok azonos elbánásban részesüljenek, a gazdagabb tagállamok polgárai pedig ne kapjanak több támogatást, mint a szegényebb országok polgárai. 

Orbán megszavaztatta a parlamenti kormánypárti képviselőkkel, hogy a folyamatban lévő, úgynevezett hetes cikk szerinti eljárásokat a hitelfelvétel elfogadása előtt le kell zárni, politikai pártok és "politikai tevékenységet végző, civilnek álcázott szervezetek" uniós forrásból nem támogathatók; a források politikai és ideológiai feltételekhez kötése pedig elfogadhatatlan a jogállamiság címszó alatt.

Kövér László a fidesz erős embere még azt is találta mondani, hogy mi csak jófejség gyanánt járulunk hozzá az EU hitelfelvételéhez, a déli államok érdekében, nekünk nincs is rá most szükségünk.

Hozzászólt még a vitához Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációvezetője is, a nagyobbik kormánypárt álláspontját ismertetve elmondta, a 750 milliárd eurós uniós hitelfelvételi javaslat jelenlegi formájában elfogadhatatlan. A kormánypárti hozzáállásról mindent elmond, hogy az ellensúlyként beépíteni kívánt EU-s mechanizmusról annyit mondott, hogy "A jogállamisági mechanizmus pont annyira szolgálja a jogállamiság ügyét, mint a kommunista időszakban a szocialista demokrácia szolgálta a demokrácia ügyét" 

Mondjuk ez is az a kérdés, amiben tök mindegy kinek, mi a Fideszben a véleménye, Orbánon múlik mit sikerül elérnie, őt meg különösebben nem szokták formális határozatok zavarni, ha rá nézve kellemetlen, majd itthon beindítják a kommunikációs úthengerüket.

fotó: pestibulvar.hu

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr5016006794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása