Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

ALJAS VÉRTESSZŐLŐSI “GYEREK”: Idős, beteg apját bakanccsal rúgta és ököllel ütötte

okol.jpg

A Tatabányai Járási Ügyészség a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki édesapját megrúgta, mert ő nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy a fia az ebéden gyúnyolódott.

A vádirat szerint az ittas állapotban lévő 38 éves férfi tavaly április 7-én délután egy vértesszőlősi lakásban a 72 éves, baloldali testbénulásban szenvedő és Parkinson kóros édesapjával összeszólalkozott. A sértett nemtetszését fejezte ki a fiának amiatt, mert az kifogásolta az ebédet, arra gúnyos megjegyzést tett.

A férfi ezt követően a bakancsos lábával a kanapén ülő édesapja jobb lábát erősen megrúgta,  valamint egy alkalommal ököllel a sértett arcába vágott, melytől a sértettnek a jobb lábszárán és a homlokán egyaránt megsérült, ezek 8 napon belül gyógyultak.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfit végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélje, a próbaidő tartamára rendelje el a pártfogó felügyeletét, valamint írja elő kötelezettségként, hogy jelentkezzen közfoglalkoztatásra, továbbá vegyen részt a pártfogó felügyelő által szervezett szociális készségfejlesztő és agresszióhelyettesítési tréningen.

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr8816003982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása