Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

TATABÁNYÁN IS FIGYELMEZTET A NAV: Máshová kell fizetni az egészségügyi járulékot

nav_10.jpg

Figyelmeztetést adott ki az adóhatóság (NAV) arról, hogy megváltozott az a számlaszám, amire az egészségügyi szolgáltatási járulékot kell utalni. Ez először a július havi fizetési kötelezettségre érvényes. Nem árt figyelni, hiszen az elmaradás már nagyobb kockázattal jár.

A parlament szűk egy hónapja fogadta el a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt. A különleges intézkedések vége azonban – hívtuk fel akkor a figyelmet – néhány az érintettek számára kifejezetten kedvező dolognak is véget vet. Megszűnt az az előírás is, amelyet a járvány miatt időlegesen hoztak, hogy fizetés nélküli szabadságon levő dolgozója után az egészségügyi szolgáltatási járulékot a munkáltatónak kell fizetnie. Sokan számára pedig a fizetés nélküli szabadság még a vészhelyzet megszűntetése után is tart. Ha ők más jogcímen nem biztosítottak (például nincsenek gyeden), akkor erre az időszakra már nekik kell fizetniük az egészségügyi szolgáltatási járulékot.Mostantól azonban – derült ki a NAV tájékoztatásából – új számlára kell befizetniük az egészségügyi szolgáltatási járulékot azoknak, akiknek a tb-jét nem munkaadója fizeti, és más jogcímen sem jogosultak egészségügyi szolgáltatásra. A változás először a július havi fizetési kötelezettségre érvényes, aminek befizetési határideje augusztus 12. Az új költségvetési számla megnevezése NAV Egészségügyi szolgáltatási járulék beszedési számla, számlaszáma 10032000-06055826 számlaszámú, az adónemkód 408.

Automatikusan írják elő

A NAV az új számlaszámon továbbra is automatikusan előírja az egészségügyi szolgáltatási járulékot, a kötelezetteknek ezzel kapcsolatban nincs teendőjük. Ha valaki nem a megfelelő számlára teljesíti fizetési kötelezettségét, az átvezetést a helyes számlára a 2017 jelű, „Átvezetési és kiutalási kérelem az adószámlán mutatkozó túlfizetéshez nyomtatvány” felhasználásával kezdeményezheti-írja a pénzcentrum.

A fizetési kötelezettséget a jövőben főszabály szerint nem kell külön bejelenteni. A NAV a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (a továbbiakban: NEAK) megkapja a szükséges adatokat. Ennek alapján automatikusan előírja, és tájékoztatást küld róla a járulékfizetésre kötelezettnek. A fizetési kötelezettség akkor szűnik meg, ha a magánszemély biztosítási jogviszonyt létesít vagy egyéb jogcímen jogosultságot szerez egészségügyi szolgáltatásra. A kötelezettség megszűnéséről a NAV szintén értesítést küld.


A fotó illusztráció

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr1916001816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása