És eljött a TKTV-s napirendi pont, a szerződés felmondása kapcsán kialakult mizériáról.
Mint később kiderült, az utolsó napirendi pontnál Szücsné polgármester asszony alapvetően azt hangsúlyozza, hogy a döntése meglévő jogszabályoknak megfelelően történt. A jelenlegi törvények és helyi rendeletek szerint 365 napos határidővel ő, mint polgármester bármikor felmondhatja a szerződést.
Ezzel kapcsolatban a bizottságok előzetesen nem fogalmaztak meg véleményt.
Kérdések nem voltak, Schmidt Csaba kezdte a hozzászólásokat ebben az ügyben.
A fideszesek álláspontja szerint a felmondás a jelenlegi jogszabályokkal ellentétes, Szücsné nem dönthetett volna így. Véleményük szerint Szücsné a joggal visszaélve mondta fel a szerződést, egyébként is jó ez a kis TKTV, ahogy fogalmazott, a “mi tévénk”.
Többen mosolyogtak, amikor Schmidt azt mondta, hogy szerinte a közszolgálatiságot a TKTV mindenben teljesíti, kiegyensúlyozott, maradnia kellene nekik.
Boda képviselő megtámogatta tőle megszokott módon a Fidesz elképzelését, így azt mondta, neki a kormányhivatallal egyezik az álláspontja.
Renczes Dávid hivatkozott néhány példára, miszerint a kormányhivatalok sokszor politikai szinezet alapján meszelik el, vagy sem a vészhelyzetben hozott polgármesteri döntéseket, így Kancz Csabáék levele is tulajdonképpen egy véleménynek tekinthető.
Vejtey Miklós szerint volt egy informális megbeszélés a vészhelyzet idején, ahol nem kapott többséget a tévé szerződésének felmondása, ennek ellenére megtörtént.
Ezután megtörtént a szavazás a határozatról, amelynek eredményeként nem fogadják el a kormányhivatal érvelését, így nem állítják vissza a TKTV-s szerződést. Ebből valószínűleg további jogi viták lesznek a kormányhivatallal.
Ezek után következtek volna az interpellációk, de közben Szücsné Posztovics Ilonának el kellett mennie - átadta volna az ülés levezetését Fekete Miklós alpolgármesternek -, így nem tudott válaszolni a hozzáintézett Bereznai-féle interpellációra. Az önkormányzat szabályai szerint nincs szabályozva a kérdés, hogy mi történik akkor, ha nincs jelen, akitől az interpellációra a választ várják. Miután ez kiderült, Schmidt Csabáék a másik két interpellációt, amelyet Frankné Farkas Gabrielle illetve Nagy Béla terjesztett elő nem várták meg, így az ülés határozatképtelenségbe fulladt.
Foly.köv a legközelebbi rendkívüli ülésen.
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.