Jövőre változik a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Módosító javaslatot nyújtanak be a jövő évi költségvetést megalapozó törvényjavaslathoz, miszerint ha valaki katázik, akkor hárommillió forint feletti számlák esetén - ha ugyanaz a számlák kibocsátója -, 40 százalékos adót kell fizetni a hárommillió forint feletti részre.
A módosítások 2021. januárjában lépnek életbe. A havi fix tétel, ami most 50 ezer forint, nem változik.
A cél az, hogy a katával történő visszaélések, a bújtatott foglalkoztatás megszűnjön. A kormány megfontolta az iparkamara és más gazdasági szereplők javaslatait, ezért kezdeményezi a módosítást, de idén nem változnak a kata szabályai. Olyan adórendszerre van szükség, amely nem ad okot visszaélésekre - mondta.
Az iparkamara véleménye is az volt, hogy a kisvállalkozóknak adott adókedvezményekkel a nagyvállalkozások élnek vissza, ezt pedig meg kell szüntetni és eredeti rendeltetésének megfelelően kell alkalmazni a katát.
Több száz vagy akár tízezer fős foglalkoztatotti létszámot meghaladó cégek is a katát vették igénybe, ami azzal is járt, hogy a munkavállalók munkaügyi védelme is megszűnt.
Szóba került az is, hogy 2021. július 1-jétől a gyermek születése utáni első hat hónapra járó csecsemőgondozás díj (csed) a korábbi jövedelem száz százaléka lesz és azután csak személyi jövedelemadót kell fizetni.
Mindig is az volt a magyar családpolitika célja, hogy a gyerekvállalása ne jelentse a szegénység vállalást - mondta.
Példaként hozta fel, hogy 350 ezer forintos átlagjövedelem esetén eddig egy anya nettó 232 ezer forint keresett, a jövőben a kedvezőbb adószabályok miatt 297 ezer forint lesz a csed.
(mti)
A fotó illusztráció
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.