Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

KORONÁS FERTŐZÖTTET NEM KEZELHETNEK TATABÁNYÁN! A kórházban újabb osztály indul újra 

952_tatabanyakorhaz-14.jpg

A Nemzeti Népegészségügyi Központ keddi rendelkezése szerint a súlyos állapotú, újonnan felismert, vagy súlyos állapotba kerülő, igazolt koronavírus (2019-nCoV) fertőzött betegeket Tatabányán nem kezelhetik, egyelőre nem indokolt.

Az ilyen betegeket elsősorban a székesfehérvári vagy a győri, COVID-19 betegek ellátására kijelölt intézménybe kell felvenni vagy szállítani, előzetes telefonon történő egyeztetést követően. A rendelkezésben területekre lebontva közzétették, melyik kórházba kerülnek a fertőzöttek.

Ennek kapcsán fontos látni, hogyan áll a Szent Borbála újraindítása, amelyet a katasztrófális tatabányai kórházi események indokolnak, amely a kórház bezárásához vezettek.

Az újrainduló járó-és fekvőbeteg osztályok listáját a kórház ABC-rendben közzétette, az összeállított lista a tatabányai telephelyen újranyitó fekvőbeteg osztályokról és fokozatosan újranyitó szakrendelésekről tájékoztatja a betegeket. Az egyes szakrendelések elnevezésére kattintva szakrendelő felületén minden fontos információ megtalálhat: igénybevétel módja, előjegyzési időpont helye és elérhetősége.

Legújabb információként közösségi oldalukon tájékoztatnak bennünket az Izotópdiagnosztikai Osztály újraindulásáról.

A pajzsmirigy szakrendelés 2020 június 4-től, az izotópdiagnosztika június 8-tól fogad újból a betegeket. Az előjegyzési időpontok törlődnek, kivétel a csontsűrűség-vizsgálat. Dexa-vizsgálatra a korábban kiadott időpontok szerint várjuk betegeinket. Az osztályról és szakrendeléseiről további információkat a kórház honlapján olvashatnak.

Kérik, hogy időpont-egyeztetés céljából vegyék fel a kapcsolatot munkatársaikkal.

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr4615730142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása