Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

A rendőrség kőkeményen cáfolja a tatabányai gyilkosság kapcsán megjelent cikkeket!

helyszineles-0418-tb-police-hu01.jpg

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság határozottan cáfolja és visszautasítja a Blikk, a Színes Ász és az Index.hu oldalain tegnap és ma megjelent azon tényállításokat, amelyek az április 18-án történt tatabányai halált okozó testi sértéssel kapcsolatban megjelentek. Ezekkel a rendőrségbe vetett közbizalmat lehet megingatni.

Minden alapot nélkülöz ugyanis az, hogy a halált okozó testi sértés felbújtója nyugdíjas rendőrtiszt, a bűncselekmény elkövetője pedig annak fia lenne. Továbbá az sem felel meg a valóságnak, hogy a később végzetessé váló verekedés egy kisbolt előtti sorbaállás miatt alakult ki a sértett és a későbbi gyanúsított között.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyben ezidáig három alkalommal adott ki sajtóközleményt, melyek a rendőrség hivatalos honlapján bárki által elérhetőek (közlemény1., közlemény2., közlemény3).

Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy az ügyről félretájékoztató médiatartalom-szolgáltatók a történtekkel kapcsolatban egyetlen alkalommal sem kérdezték meg a rendőrséget. Ezúton is felhívjuk a médiumok figyelmét a közvélemény hiteles és pontos tájékoztatásának törvényi követelményére!

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság továbbra is áll azon médiumok rendelkezésére, akik a valóságnak megfelelően kívánják tájékoztatni a közvéleményt.

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr8615650990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása