Közzétették ma reggel is a szokásos, megyei bontású fertőzöttségi térképet.
1763 a hivatalosan kimutatott beteg, vagyis 111 új beteget vettek bele a hivatalos statisztikába. A hivatalos térkép a fertőzöttek számát egyelőre megyékre lebontva mutatja, hol és hány igazolt koronavírus-fertőzött van.
Tegnapról mára virradóra, a hivatalos adatok alapján 2 fővel nőtt a fertőzöttek száma, amivel Komárom-Esztergom megye a középmezőny alján foglal helyet, ami a fertőzöttséget illeti (23). Április 3. óta a Szent Borbálába hozzák a környékbeli fertőzötteket is, Tatabányára. A környező megyék közül Fejér és Pest megyében emelkedik rendületlenül, a másik két megyében gyakorlatilag stagnál. Veszprém (36) megyében is jelentősen több a fertőzöttek száma, mint nálunk, a többi szomszédos megyében pedig lényegesen magasabb a kimutatott pozitív esetek száma.
Eddig, a közölt adatok alapján a legtöbb fertőzött Budapesten (883) illetve Pest megyében (259) van. Egyre súlyosabb méreteket ölt azonban a járvány, a listavezető Fejér megyében (128), ahol néhány nap alatt többszörösére nőtt a fertőzöttek száma és azóta is folyamatosan nő. Vidéken a második legtöbb, kimutatott fertőzött Győr-Moson-Sopron megyében (63) van. A legkevesebben Heves (13) és Békés (12) megyében fertőződtek meg koronavírussal a központi statisztikák szerint, a számuk ott nem változott.
A tényleges koronavírus-fertőzöttek száma akár a többszöröse is lehet a beazonosított koronavírus-fertőzötteknek, hiszen a tesztek száma változatlanul nagyon kevés.
forrás: koronavirus.gov.hu
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.