Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

PÉNTEKEN MÉG MEHETSZ TATÁRA! Szombaton és vasárnap megint lezárják jelentős részét

michl-tatafb.jpg

Ma jelentették be, hogy a városok vezetői a kormánytól felhatalmazást kapnak, hogy szükség szerint lezárásokat foganatosíthatnak a hétvégékre.

Michl tatai polgi ki is hirdette, a húsvétihoz hasonló lezárásokta. Ezen túl menően a piacon az öregekre korlátozásokat vezetett be.

Ma Tata közösségi oldalán jelentette be a polgi, hogy az április 18-19-i hétvégén is lezárják Tata kedvelt turistahelyeit, azaz

az Öreg-tó környékét, 

az Angolparkot, 

a Réti 8-as tavat,

és a Tata-Tatabánya közti kerékpárutat. 

A lezárások két napig tartanak, a szombati napon nulla órakor kezdődnek és vasárnap éjfélig lesznek érvényben. A feladat elsősorban a rendvédelmisek éberségét kívánja legjobban igénybe venni, erről egyeztetett a rendőrséggel.

Bejelentésre került, hogy a piacot a vásárlók módosított rend szerint vehetik igénybe, április 18-tól, azaz most szombattól az idősek számára a látogatási idősáv (65 év felett) 10 és 12 órára korlátozódik. Ekkor persze a tatai piacon a 65 év alattiak nem tartózkodhatnak.

Michl József örömmel jelentette be, hogy ismét nulla az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Tatán.

 

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr4515617832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása