Hétfőtől bizonytalan ideig nincs iskola, ami nem csak az oktatásban, hanem a gyermekek étkezésében is megoldandó feladatot jelent.
Egyelőre még nem közöltek semmilyen információt Tatabányán, hogy miként fogják az iskolások, illetve a nagy valószínűséggel bezáró az óvodások étkezését megoldani, ezért megnéztük, hogy ezt a szomszédban hogyan képzelik el.
A néhány kilométerre lévő Tatán a városvezetők döntöttek az iskolai gyermekfelügyeletről, illetve az étkeztetésről nemrég.
Március 16-tól (hétfőtől) minden tatai általános iskolában lehetőséget biztosítanak a gyerekek felügyeletére abban az esetben, ha a szülők ezt semmilyen formában nem tudják megoldani.
Ezen a napon, a tatai általános iskolákban a közétkeztetést még helyben biztosítják.
Március 17. keddtől minden előzetes, eddig leadott étkeztetési igényt aktualizálni kell, tehát mindazoknak a szülőknek, akik gyermekük felügyeletét vagy étkeztetését nem tudják otthonról biztosítani, étkeztetési (csak ebéd) igényüket újra le kell adniuk március 16. hétfő reggel 9 óráig.
A gyermekétkeztetés március 17-től kétféle módon zajlik:
- az iskolákban, a március 16. reggel 9 óráig leadott megrendelések alapján azok számára, akiknek az otthoni felügyelete nem biztosított,
- vagy házhozszállítással, hétköznapokon 11 és 13 óra között. A házhozszállítás kizárólag a szeptemberi iskolai beiratkozásnál megadott lakcímre történik!
A korábbi étkezési befizetések jóváírásra kerülnek, akik keddtől nem igényelnek étkezést, azoknak törölni kell a megrendelésüket.
A középiskolásokra már nem marad energiája a Michl vezette önkormányzat, ott csak a hátrányos helyzetűek számára biztosítanak étkeztetést, de azt külön kérni kell.
fotó: illusztráció / 24.hu
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.