Polgármesterünk tegnap este egyeztetett a kórház főigazgatójával illetve a megyei tisztifőorvossal, amely után videóüzenetében mondta el a legfontosabbak.
Nem az a kérdés, hogy lesz-e járvány, hanem hogy a terjedését mikét lassítják, mert várhatóan a lakosság 80%-a megfertőződik, de a többség szinte tünetmentesen fogja átvészelni, várhatóan 10 ezer ember fog megbetegedni, akinél a koronavírus fertőzés tünetekkel jár.
Az önkormányzatnak ebben az esetben is ellátási kötelezettsége sok tekintetben, vegyük ezeket sorba, hogyan érinti a mostani eset.
Az esetleges fertőzést egy zöldszámon kell bejelenteni, ahol a protokoll szerint kiderítik, hogy indokolt-e a telefonáló mentővel történő intézménybe történő szállítása és ők küldik is a mentőt, ha szükséges.
Fontos, hogy tudni, hogy ún. hatósági karanténba kerül, akinél a tünetek felmerülnek és a mostani protokoll szerinti országokban járt (ami, eddig Kína, Irán, Dél-Korea, Olaszország és tegnaptól Izrael). Erről az intézkedésről, érintettek hatósági határozatot is kapnak.
Akinél ez bekövetkezik, annak alapvetően otthon, a családtól elkülönítve kell az adott személynek tartózkodnia a karantén ideje alatt, ahol ez nem biztosítható, azt a személyt az arra kijelölt kórházi szárnyba viszik.
A hatósági karanténban az ellátást az önkori biztosítja, a karantén betartatását a hatóság és a rendőrség emberei ellenőrzik.
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.