Nem is olyan régen egy kisbaba szülei hálából, mert az orvosok még az anyaméhben megmentették a kicsi életét, a tatabányai kórházról nevezték el kislányukat.
Borbála szépen fejlődik, és ha ez így marad a húsvétot már otthont töltheti. Bardóczy Zsolt főorvos, a szülészeti osztály vezetője elmondta, az anyukát ikerterhessége 19. hetében spontán vetéléssel szállították be a kórházba, sajnos a kisfiút nem sikerült megmentiük, de Borbálát igen. Az volt a szerencse, hogy kétpetéjű ikerterhesség volt, ilyenkor külön burok és lepény teszi lehetővé a magzatok külön keringését. A fertőzés veszélye miatt gyorsan kellett cselekedni, az orvosok tájékoztatták az édesanyát a kockázatokról és a lehetőségekről is, majd az ő döntése után megkezdték a műtét.
Elsődleges szempont az anya életének megmentése volt- Bárdóczy a Kemmának elmondta, az hogy a második baba életét sikerült megmenteni a kollégái szakmai felkészültségének is köszönhető, raádásul a műtét követő 72 óra kritikus állapotnak minősült. Az anyukát pár napig altatásban tartották, majd két hétig még a kórházban maradt, ezek után szigorú megfigyelés mellett hazaengedték. A terhesambulancián folyamatosan ellenőrizték a kismamát, akinek hamarosan újra be kellett feküdnie a Szent Borbálába. Az orvosok próbálták késleltetni a szülést, de a szerencse is melléjük szegődött a kislány burokban született, ez a koraszülött babáknál nagyon előnyös, mert a burok védelmet nyújt számukra.
A kismama, Szilágyi-Bogár Henrietta elmondta, hogy a méhét is elveszthette volna, a műtét során nagyon sok vért vesztett, kétséges volt, hogy megtudják-e menteni a babát és az anyuka méhét.
Amikor felébredt, az első kérdése az volt, van-e baba, a kismama azt is elárulta, hogy akár még kistestvére is lehet Borbálának.
A szülők egyelőre még nem tudják, újra belevágnának-e a dologba. Henrietta most úgy érzi, még egyszer nem tudná végicsinálni. Persze az is lehet, hogy idővel elhalványulnak az emlékek.
A fotó illusztráció
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.