Megindult a kampány 2022-re, ezt mi sem jelzi jobban, hogy a legfiatalabb, leendő szavazókat húznák be a fideszes agytröszt emberei.
Nagy bajban lehet a kormány, mert már minden erkölcsi normát a sarokba rúgva próbálnak Fidesz szavazókat toborozni, ráadásul mindezt egészen felháborító módon egy, a fiatalok identitásának megőrzését célzó program mentén kívánják megtenni. Isten óvjon minket és főleg gyermekeinket az agymosás e gátlástalan fajtájától. Nem is tudom, hogyan számolnak el Istennel egyébként, de az legyen az ő bajuk, valószínűleg a pokol tornácán fognak elégni érte.
Az egészséges, keresztény, nemzeti értékek és jövőkép elmélyítése, tudatformálás, a fiatalok lelkének megszólítása – többek között ezen célokkal hozna létre táboroztatási programot a kormány 16-18 éveseknek. A lap által megismert tervezet szerint a Vándordiák 10 000-re keresztelt program kidolgozása és lebonyolítása a Magyarságkutató Intézet és Demeter Szilárd feladata - írja a magyarhang.hu
A dokumentum szerint a Magyarságkutató Intézet ingyenes táborokat szervezne a 16-18 éves diákoknak, ahol magukévá tehetik a keresztény nemzeti értékrendet. Látnunk, kell, hogy a hatalom emberei csak a Fideszt tartják kereszténynek és nemzetinek, tehát valószínűleg milliárdokból egy fideszes átnevelő tábort fognak létrehozni.
Már látom is napi programot: hajnali ima a harmatos fűben Balogh Zoltánnal Orbán Viktor dicsőségére, reggeli és magyaros ebéd Németh Szilárddal, délelőtti foglalkozás: migránskergetés Bakondi Györggyel, majd a másság elfogadásának fontosságát elemzi Bayer Zsolt. Délután kommunikációs órák Rogán Antaltól és hogyan listázzunk pontosan és szépen kurzus Kubatov Gáborral.
A programot Vándordiák 10 000-re keresztelték, még ebben az évbe elindulna, 2022-ig tartana és évente másfél milliárd, vagyis összesen 4,5 milliárd forint közpénzt áldoznának rá. Egyes források szerint a program elnevezésében szereplő szám a bevonni kívánt diákok számát jelöli, azaz fejenként 450 ezer forintot áldozhat az állam a fiatalok szemléletének formálására.
Állítólag egyszer már el akarták indítani a programot, akkor még Bumeráng 10 000 volt a neve, de első nekifutásra annyira kínosnak érezték, hogy inkább lemondtak róla. Most a szavazatmaximalizálási kényszer miatt újra próbálkoznak ezekkel a szektákkal, de így talán még kínosabb és átlátszóbb az egész. Nem beszélve arról, hogy most már nemcsak a mi, hanem a gyerekeink fejébe is be akarnak mászni, ami az egyik leggusztustalanabb dolog a világon. Mindezt a kereszténység nevében persze.
A fotó illusztráció
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.