Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

VISSZAVONTÁK A VÁDAT A TATABÁNYAI TANÁR ELLEN: Lezárult a Tóásó Előd-ügy

toaso_mti.jpg

Lezárult Tóásó Előd ügye röviddel azután, hogy az ideiglenes kormány belügyminisztere, Arturo Murillo elismerte, a 39 vádlottat, köztük a magyar származású, hat évre bebörtönzött Tóásó Elődöt és a horvát–bolíviai Mario Tadićot is érintő 2009-es ügy politikai hátterű ügy volt, amivel a tavaly ősszel megbuktatott bolíviai elnök, Evo Morales pártját akarták megerősíteni, valamint az ellenzékével leszámolni.

A Bors hétfői híre szerint a terroristapernek nevezett eljárás utolsó tárgyalását múlt héten tartották, amin Sixto Fernandez bíró elmondta, hogy a vádlottak mindegyikét felmentették az összes vádpont alól, miután az ügyészség is visszavonta a terrorizmushoz kapcsolódó vádakat.

A továbbiakban eljárásokat fognak indítani, hogy megállapítsák, kinek milyen felelőssége volt. Mivel az ügyet lezárták és az ellenem felhozott vádakat visszavonták, kártérítésre számíthatok– nyilatkozta a Borsnak Tóásó Előd.

Tóásó és Magyarosi gyerekkori barátok, az előbbi szíve miatt katona sem lehetett.

Tóásó Előd és társai ügye 2009 áprilisában pattant ki Bolíviában, miután kommandósok a Santa Cruz-i Las Américas szállodában rajtaütöttek egy feltételezett terroristasejten, amely állítólag Evo Morales elnök meggyilkolására készült. Az akcióban lelőtték a bolíviai–magyar–horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi magyar Magyarosi Árpádot és az ír Michael Dwyert. A hatóságok őrizetbe vették a két túlélőt, Tóásó Elődöt és Mario Tadićot, mindkettőjüket az ügy további 37 vádlottjának nagy részével együtt vizsgálati fogságban tartották.

Tóásót és Tadićot 2015 februárjában fegyveres felkelésben való bűnrészességért öt év és tíz hónap szabadságvesztésre ítélték. Mivel mindketten már csaknem hat éve őrizetben voltak, a büntetésüket letöltötték, így szabadon távozhattak volna Bolíviából. Azonban a latin-amerikai ország kormánya több mint két hónappal a szabadlábra-helyezés után sem adta vissza a magyar férfi útlevelét, és a vádalkuban kötött egyezség több pontját sem tartotta be.

Ezután a Baptista Szeretetszolgálat a magyar külügyminisztérium technikai segítségével 2015 áprilisában menekítette ki Tóásót és Tadićot is. A hatévnyi bolíviai fogság után Tóásó kártérítési pert is indított az ország ellen az Amerika-közi Emberi Jogi Bíróságon – ezzel kapcsolatban a Magyar Hang úgy tudja, hogy a nemzetközi per az utolsó szakaszába érkezett. A bíróság hamarosan fel fogja szólítani Bolíviát, hogy egyezzenek meg a kártérítésről, ha pedig ez nem történne meg, akkor a bíróság döntheti el, mennyit lesz köteles fizetni Tóásóéknak a latin-amerikai ország.

(index)

Fotó: mti

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr5215469578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása