Nem mindennapi kezdeményezést indított el egy tatabányai hölgy tavaly a Facebookon, létrehozott ugyanis egy úgynevezett Pótnagyit keresünk-kínálunk csoportot, amelyben olyan idős embereket keresnek az odalátogatók, akik szívesen lennének úgynevezett pótnagymamák,nagypapák mindenféle vérségi kötelék nélkül, kizárólag a kölcsönös tiszteletre és szeretetre alapozva.
Elsőre talán furcsának tűnhet az ötlet, de gondoljunk bele, mennyi olyan család van, ahol már elhunytak a szülők-nagyszülők, vagy olyan rossz viszony alakult ki a családon belül, hogy az “igazi” felmenők nem is látták még például az unokáikat. Sok család olyan helyre költözött Magyarországon belül, hogy több száz kilométerre vannak tőlük. És a gyerekeknek bizony egy idő után hiányozni fog a nagyszülői háttér, sokszor teszik majd fel a kérdést, nekem hol van a nagymamám, nagypapám, miért nem jön el hozzánk karácsonykor, esetleg a születésnapomon? Az a helyzet, hogy e sorok írójának gyermekei is hasonló cipőben járnak, élnek még a nagyszülők, de nem kíváncsiak az unokáikra és ez hatalmas traumát okoz a gyerekekben.
A Pótnagyit keresünk-kínálunk csoport alapítója elmondta, egy gyermekkori trauma következtében “elvesztette” az édesanyját, aki még él ugyan, de ő nem tartják a kapcsolatot.
Ő maga egyébként egy fantasztikusan harmonikus kapcsolatban él, de nagyon hiányzik neki egy szülő, nagyszülő, akinek át adhatja szeretetét, akinek vagy akiknek el tudja mesélni az aktuális problémáit. És sajnos a párja szülei is nagyon messze laknak Tatabányától, nehéz tartani velük a kapcsolatot. A hölgy úgy érzi, rengeteg szeretet gyűlt benne össze az elmúlt évek alatt, amit szeretne valakinek átadni. A Pótnagyi-csoportot egy debreceni barátnőjével indították el tavaly. Gyakorlatilag kölcsönös szimpátia alapján, és nagyon kihangsúlyozva: mindenféle anyagi érdek nélkül találhatnak egymásra az emberek, mint azt meg is fogalmazta, nem házvezetőnőt keresnek, vagy egy bácsit, aki lenyírja a füvet a kertben. Egyébként ezt a legnehezebb elmagyarázni az embereknek, hogy egy vér szerinti gyerek-szülő kapcsolatot helyettesítő érzelmi kötődésen alapuló kapcsolatot keres. A csoportban nagyon sokan vannak Tatabányáról és környékéről, és a hölgy teljesen biztos abban, hogy meg fogja találni azt a személyt, akit keres. A Pótnagyit keresünk-csoportban természetesen vannak idős emberek is, aki szívesen vállalnák a nagyszülői szerepet, ők pedig pont ennek a fordítottját keresik.
Az alapító hölgyek nem csupán a Facebook csoporttól várja a megoldást, hanem megpróbálják különféle nyugdíjas szervezetekkel is felvenni a kapcsolatot, hátha ott találnak rá a vágyott pótnagyira.
Az érdeklődőknek leírjuk a tatabányai hölgy e-mail címét, ha szeretnék vele felvenni a kapcsolatot: lazamama5560@gmail.com
A fotó illusztráció
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.