Most már állítólag tényleg nem kell sokat várni, hogy elkészüljön Tatabánya egyik csodája, a felújított Tulipános ház, vagy Cifra Palota, kinek hogyan tetszik. Már nagyon vártuk, hogy vége legyen ennek a szintén sokadjára elhúzódó beruházásnak, és ha minden igaz, és nem jön közbe valami újabb gomba, vagy nem találnak nukleáris töltetet a palota alatt, hamarosan régi pompájában fog ragyogni az ikonikus épület. És bizony a fotókat elnézve gyönyörű lesz, ha elkészül, méltó dísze lehet majd Óvárosnak.
Kacifántos története van a Cifra Palota felújításának, kezdve attól, hogy magántulajdonban volt, aztán megvette az önkormányzat és évekig nem történt semmi különös, egyszer hozzányúltak a tetőszerkezethez, és kész.
Ezek után elkezdték a kivitelezést, de csak nem sikerült a határidőt betartani, sok volt a probléma, utoljára valami gombásodásra is hivatkoztak, amikor tavaly augusztusban módosították a beruházás határidejét október elsejére. Most már látni, hogy rosszul módosították, mert a mai napig nincs kész az épület, bár legalább dolgoznak rajta folyamatosan. És ha jól emlékszünk, ez már legalább a második határidő, amit nem sikerült betartani. És a választások után sem volt semmilyen információja senkinek, mikor is lesz kész a Tulipános.
A múlt csütörtöki közgyűlésen persze kiderült, hogy hatalmas gondok voltak-vannak a felújítással, vitatkozott róla rendesen a mostani és volt polgármester.
Most észbe kapott a városvezetés, és elmentek a helyszínre megnézni a beruházás menetét, és így legalább a városlakók is értesülnek róla, mi történik a Tulipánban. Valószínűleg, hogy az Agora fogja működtetni ezért magukkal vitték az ottani vezetőket, hogy megbeszéljék, milyen funkciója legyen az épületnek. Ebből arra tudunk következtetni, hogy az interaktív bemutatótéren és játszóházon kívül más projektek is terveznek még oda, nagyon helyesen, mert félő, hogy az interaktív bemutatótér bármennyire is impozáns és nagyon mai, nem lenne elég még az üzemeltetés költésgeire sem.
Kíváncsian várjuk, ténylegesen mikor lesz kész, és milyen új funkciót kap majd a Palota. Lesznek-e benne esküvők például mint régen?
Fotó: Facebook/ Lusztig Péter
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.