Ma reggel sűrű havazásra ébredtünk, ami az előrejelzések szerint a jövő héten is többször előfordul.
A mai nap nagy részében borult lesz az ég, de késő délutántól északnyugaton, majd estétől északon másutt is felszakadozik a felhőzet. Délig több helyen, majd egyre inkább A Dunától keletre valószínű…
A hivatalos statisztika ennek a számnak a töredéke, csakhogy az addiktológusok szerint az elfogyasztott szesz mennyiségéből másra lehet következtetni.Az alkoholfogyasztásban élen járó európai kontinensen, és ezen belül Magyarországon is csökken a szeszbevitel, írja az atv.hu. Az alkoholisták becsült…