A tegnap estébe nyúló városi közgyűlés lezárásaként, ismét előkerültek a már elhíresült Schmidt-kuckók, azaz a zárt szeméttárolók.
Egészen pontosan a hulladékokkal kapcsolatos városi jogszabály, ami többek között erről is rendelkezik, és ami szerint minden tatabányai társasháznál létesíteni kellene ilyen rácsokat, és igen nagy ellenállást váltott ki mind a lakosság, mind a közös képviselők körében.
Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy ha egy társasház még nem rendezte el a szeméttárolók körbekerítésének ügyét, közterület-használati díjat kell fizetnie, azzal a kikötéssel, hogy 2020 január elsejéig elvégzi a munkát. Amennyiben már körbekerítették és a tisztántartásáról is gondoskodnak, nem kell ilyen díjat fizetniük.
Ez a téma mindig felkorbácsolja az indulatokat, most sem volt ez másképp, parázs vita zajlott ennél a napirendi pontnál. A jelenlegi polgármester sürgősségi indítványt nyújtott be arról, hogy fél évvel hosszabítsák meg a szeméttárolók elkerítésének határidejét, mert egyrészt nagy az elégedetlenség, másrészt sok társasház még nem kerítette körbe a szemeteseket, emiatt elég nagy káosz alakult ki a városban, és némileg még romlott is a szeméthelyzet Tatabányán. Egy társasházkezelő is szót kapott a közgyűlésen, aki a lakosság és a társasházkezelők véleményét is tolmácsolta az ügyben. Természetesen a helyi fideszeseknek nem nagyon tetszett a dolog, mintha nem érdekelné őket a városlakók véleménye, egyikük megpróbálta kiforgatni a társasházkezelő szavait, majd jött egy kis kommunikációs izmozás, ahogy az már csak lenni szokott. Közben Schmidt Csabáék azon poénkodtak, hogy a másik oldal is kezdi már elfogadni a ketreceket.
Annak mindenféleképpen örülünk, hogy a sürgősségi indítványban az szerepel, hogy a lakosság véleményét meghallgatva a jövő évben módosítanak a szemétrendeleten. Reméljük, alaposan átgondolják azt a részt is, amelyben az szerepel, hogy a lakosság fertőtlenítse és takarítsa ki a Scchmidt-kuckókat.
A heves vita és méltatlan poénkodás után az indítványt nagy többséggel elfogadták, a még a fideszesek is.
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy
kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.