A tatabányai nyomozók két főt vittek be kihallgatásra gyanúsítottként, akik találtak egy pénztárcát, majd a benne lévő pénz egy részét elköltötték.
A történet még januári: a 38 éves nő, és a 30 éves férfi társa egy tatabányai áruházban vásároltak január 21-én délelőtt. A későbbi sértett is ott tartózkodott, aki a pénztárcáját az éttermi részen felejtette. A párocska nő tagja, Cs. Mária meglátta a tárcát, majd ezt jelezte a társának, K. Gyulának, aki azt felvette, majd mindketten távoztak. A tárca tartalmát átkutatták, az abban lévő pénzt kivették és egy részét elköltötték. Miután átvizsgálták, a pénztárcát elrejtették.
A sértett miután észlelte a tárca hiányát, azonnal jelezte egy rendőrnek. A járőrök, a rendelkezésre álló személyleírás alapján azonosították és egy órán belül előállították a férfit és a nőt. K. Gyulát a nyomozók még aznap gyanúsítottként kihallgatták, ellene lopás bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás. Cs. Máriát is később gyanúsítottként hallgatták ki, ellene bűnpártolás miatt indult büntetőeljárás. A nyomozók az ellopott pénz egy részét lefoglalták.
kép: illusztráció
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy
kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.