A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság beosztottjai, az M1-es autópályán elfogták azt a két szerb állampolgárt, akiket egy Pozsonyban bántalmazott férfi halálával összefüggésben kerestek a szlovák hatóságok.
A Komárom Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. december 10-én 21 óra 30 perckor érkezett jelzés, hogy az M1-es autópályán Budapest felé személygépkocsival közlekedik két férfi, akik emberölés és garázdaság bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók. A rendelkezésre álló adatok szerint a két szerb állampolgár összefüggésbe hozható egy Pozsonyban bántalmazott férfi halálával.
A megyei rendőrök az 54-es kilométerszelvényben lévő pihenőbe kivezették a gépkocsijukat és igazoltatták a 21 és a 26 éves férfiakat. A két személy ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, ezért őket a rendőrök elfogták és előállításukat követően őrizetbe vették. A két elfogott férfit a nemzetközi együttműködés keretén belül, a későbbiekben átadják a szlovák hatóságnak.
A fotó illusztráció
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy
kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.