A nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett díjak után járó adókedvezményt 2015-ben még csak alig 90 ezren vették igénybe. Tavaly viszont már több mint 243 ezren éltek az adó-visszatérítés lehetőségével. Idén csupán néhány hetük maradt azoknak, akik még nem használták ki ennek kereteit, de élni kívánnak vele – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).Az idei befizetések után is igénybe lehet venni a 20 százalékos, maximum 130 ezer forintos személyi jövedelemadó-visszatérítést azoknak, akik rendelkeznek megfelelő nyugdíjbiztosítással. Az adókedvezmény 2014 óta létezik, a pénz az adóhatóság a nyugdíjbiztosításba utalja vissza. Mivel a törvény csak a tárgyévben történő befizetésekre teszi lehetővé a visszatérítést, év végén jellemzően rengeteg ügyfél igyekszik eseti befizetésekkel maximalizálni az adókedvezmény összegét, illetve az új biztosítások kötése is látványosan megugrik ilyenkor.A maximális adókedvezmény eléréséhez az kell, hogy a tárgyévben történő díjbefizetések összege legalább 650 ezer forint legyen. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján a 2018-as adóévre vonatkozóan több, mint 243 ezren éltek az adó-visszatérítés lehetőségével, közel 11 milliárd forint összegben, ami fejenként átlag 45 ezer forint feletti adókedvezményt jelent. Az adóhatóság adatai szerint évről évre egyre többen igénylik a nyugdíjbiztosítások adókedvezményét és az összeg is folyamatosan nő.
330 ezer szerződés lehet
Ez elsősorban azzal függ össze, hogy egyre többen választják a hosszú távú öngondoskodásnak ezen formáját. 2018-ban a rendszeres díjú nyugdíjbiztosítási szerződések száma közel 18 százalékkal, míg a díjbevétel 27 százalékkal nőtt. Az idei harmadik negyedéves adatok alapján a szerződésszám már átlépte a 324 ezret, ami az év végi hajrát követően, még konzervatív becslések alapján is meghaladhatja idén a 330 ezret.
A nyugdíjbiztosítások kedvező hatása nem csak a díjbevétel növekedésén látszik, hanem egyéb pozitív trendeket is kirajzol. Az életbiztosítási piac folyamatos díjas díjbevételeinek mintegy 20 százaléka már ebből a biztosítási termékből származik. A rendszeres díjú termékek aránya az elmúlt időszakban stabilizálódott, nyugdíjbiztosítások esetében a szerződések 85 százaléka ilyen termék. Mindez jól mutatja, hogy a bevezetett adójóváírás lehetősége hatékonyan tudja ösztönözni a hosszú távú megtakarításokat, összhangban az előzetes várakozásokkal.
Kedvező tendencia az is, hogy az egyes szerződésekre jutó éves befizetések összege, vagyis az átlagdíj is évek óta növekszik az MNB statisztikái szerint. 2018 év végén a folyamatos díjas nyugdíjbiztosítási szerződések esetében 246 861 forint volt, amely összeg átlagosan több mint 49 ezer forintos adójóváírásra jogosít. Bőven van még tér tehát a maximális adójóváírásra jogosító befizetések eléréséhez.
A fotó illusztráció
Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy
kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.