Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

ABSZURD A NÉGYZETEN: Egyre több a nyugdíjas közmunkás

nyugger_kozmunkas.jpg

Az idős, képzetlen nők tudnak legnehezebben kitörni a közmunkából.

Egyre több az idős és a nő a közmunkások között – írta meg a Népszava. 2016-ban még csak a közmunkások 29 százaléka volt 50 év feletti, most már 37,5 százalék ez a szám, a nők aránya pedig 50 százalék alattiról 59 százalékra nőtt.

Azok maradtak benne a közfoglalkoztatásban, akik megfelelő képzettség hiányában nem tudnak elhelyezkedni még az építőiparban vagy a hulladékgazdálkodás területén sem- magyarázta a lapnak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. Ő azt tapasztalta: a nyugdíjhoz közeledő nők minden munkát elvállalnak, hogy pénzhez jussanak, házakhoz járnak takarítani, vendéglátóhelyeken mosogatnak, de sok helyen még ilyen munka sincs, így marad a közfoglalkoztatottság.

De akadnak már bőven a nyugdíjkorhatáron túl lévő közmunkások is. Nagyvisnyón például egy 67 éves nőnek azért kell még mindig dolgoznia, mert így szerzi meg még azt a néhány hónap munkában eltöltött biztosítási időt, amely után már egy fokkal jobb nyugdíjat fog kapni.

Krémer Balázs, a Debreceni Egyetem oktatója azt mondta a lapnak: a válságövezetek kistelepülésein, ahol semmi munka nincs, nem kiugró az idősebb nők aránya a közmunkások között, de ahol már a fiataloknak és a jobban képzetteknek van munkájuk, ott ez a kör ragad bent a közmunkaprogramokban.

(hvg)

A fotó illusztráció

Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy 

kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr1515344472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása