A Tatabányai Járási Ügyészség a felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot azzal a nővel szemben, aki részegen kiabált és szitkozódott június 16-án hajnalban a Fő téren Tatabányán. A sértett odament nőhöz és próbálta csendre, aki közben a földről felkapott egy sörösüveget, majd széttört üveggel a sértett derekának irányába szúrt.
A szúrást a sértett a bal kezével elhárította, de az üveg eltalálta a bal karját, mely vérezni kezdett. Ezt követően a nő jobb kezére védekezésképpen ráfogott a sértett, így a támadó a nála lévő törött üveget eldobta, majd elmenekült a helyszínről.
A támadás következtében a sértett a bal alkarja 2 cm , illetve a hüvelykujja 3 cm-es sebet kapott. A támadás révén a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szerzett.
A fotó illusztráció
Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.