A kormánypropaganda nagyon kemény dolog, de biofűvel ötvözve különösen veszélyes, sőt halálos is lehet. Ezt bizonyítja egy tatabányai eset, ami olyan, mintha valami akciófilm-paródia lenne, de sajnos nem az. Vigyázat, a migránsok már a spájzban vannak!
A vádlott a település egyik „bűnügyileg fertőzött” részén lakott, és elhatározta, hogy rendet próbál tartani, különösen a „migránsokat” tartja szemmel, és az utcán tiszteletet vív ki magának. A vádlott 2018. június 9-én marihuánát és biofüvet fogyasztott, majd éjjel 1 órakor a szokásos éjszakai ellenőrző körútja közben odament a buszmegállóban tartózkodó sértetthez és testvéréhez, beszélgetni kezdtek. Mikor kiderül, hogy nem helyiek, a vádlott ingerülten közölte velük, hogy ez az ő területe, aztán dulakodni kezdett a sértettel. A vádlott elővette a zsebéből az 5,5 cm pengehosszúságú, éles és hegyben végződő horgászkését, és azzal a sértettet a nyaka jobb oldalán kis-közepes erejű szúró-metsző mozdulattal nyakon szúrta, majd elmenekült. A vádlottat a sértett és a testvére által adott személyleírás alapján néhány órával később, 05:25 órakor az otthonában fogta el a rendőrség.
A vádlott késszúrása következtében a sértett 8 napon belül gyógyult ugyan, de halálos sérülés is kialakulhatott volna.
A fenti tényállás alapján az elsőfokon eljáró Tatabányai Törvényszék a vádlottat emberölés bűntettének kísérletében és kábítószer birtoklásának vétségében ítélte bűnösnek, ezért őt mint visszaesőt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért jelentettek be fellebbezést.
A Győri Ítélőtábla a mai napon kihirdetett határozatával az elsőfokú bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a vádlott a szabadságvesztés csak a büntetés háromnegyed részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az ítélőtábla megítélése szerint az elsőfokú bíróság a büntetési tételkeret alsó határának minimumát alig meghaladó büntetést szabott ki, így további enyhítő körülmények hiányában az ítélőtábla a vádlott és védője enyhítésre irányuló indítványát nem tartotta alaposnak. A kiszabott szabadságvesztés és mellékbüntetés mértéke tettarányos, az a büntetési céloknak megfelel.
A fotó illusztráció
Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.