Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

BALEKNAK NÉZIK A TSC VEZETŐI A TATABÁNYAI ADÓFIZETŐKET! Utólag jönnek tízmilliókért

arpad-tornacsarnok-tb.jpg

Jövő héten újra nekirugaszkodnak a képviselők, hogy érdemi munkát végezzenek a városi közgyűlésben. Reméljük, Schmidt Csabáék elfelejtik a hisztit, amit eddig csaptak, a Fekete Miklós vezette Összefogás képviselői pedig már sokkal profibbak és felkészültebbek lesznek, mint az alakuló ülés alkalmával voltak. 

Annál is fontosabb lenne, ha végre érdemi munka is folyna, mert azért rögtön lesznek “érdekességek” az előterjesztések között. Itt van mindjárt az Árpád gimnázium tornacsarnokának további mizériája, mármint, hogy plusz lóvét kellene rá adnia a közgyűlésnek, igen, a mi adóforintjainkat akarják már megint.

Komoly társaság a Tatabányai Sport Club, pontosabban a vezetősége! Talán kevesen tudják, papíron ők voltak az Árpád Gimi területén épülő tornacsarnok építettői. 

A konstrukció egyébként tipikus fideszes agymeresztő jogi tákolmány, röviden arról van szó, hogy a gimnázium területén (ami önkormányzati tulajdonban van), az egyesület utánpótlás nevelésére szolgáló pénzből épít egy helyi sportegyesület tornatermet. Miután elkészül, az állami központi irányítás egyszerűen elveszi tőlünk egy tollvonással. A továbbiakban nagyrészt az állami irányítású oktatásirányítás fog vele rendelkezni. Nem értik? Ne, ijedjenek meg, kevesen tudják mindezt átlátni.

Eddig a fideszes elvtársak szerint mindez így frankó volt.

schmidtcs-samuelb-avertesagoraja-hu.jpg

Az előterjesztés szerint a Tatabányai Sport Club az ún. látványsportágak tao-jából közel 1 milliárd forintért építette meg a tornacsarnokot az Árpád Gimnázium területén, ahol már a diákok a testnevelés óráikat tartják, de ott edzenek a TSC-szakosztályai is, leginkább a kézilabda-utánpótlás csapatok. 

Na, most a tao-támogatás célja igazából az utánpótlás nevelés, ennek érdekében kapta elvileg az egyesület. Az önkormányzat fizette a beruházás önrészét, ami 30 százalék, azaz közel 300 millió forint. Magyarán az a jó ebben a konstrukcióban, hogy az egyesületnek egy fillérjébe sem kerül, mondjuk nem is lesz az övé, csak néha használhatja. De azoknak sem lesz sok közük hozzá, aki egyébként a pénzt adják, tehát a cégeknek és a helyi adófizetőknek. Szóval igazi mutyizási lehetőség.

Persze, ahogy ilyenkor lenni szokott, nem volt elég, ezért a TSC elnöke újra pénzt kér tőlünk, mint írják az ilyen léptékű beruházások esetén mindig felmerülhetnek előre nem látható költségek. Jaj, szegény, mindjárt elsírom magam. A Tatabányai Sport Club vezetősége tehát fogta magát, és újabb támogatást kért, szerény majd 29 milliót, ugyan már, mi az nekik. Vagyis nekünk.

Az egyesület ugyanis egyrészt arra hivatkozik, hogy pótmunkák elvégzésének kifizetésének nincs meg a fedezete, erre pluszban kérnek még kevéske 19 milliót is az önkormányzattól, valamint kellenének még bútorok.

Persze, ahogy az már lenni szokott volt egy kis csúszás is a beruházásnál, aminek következtében a kivitelezők szerződésmódosítást kértek Sámuel Botondéktól.

Hogy mi volt az indok?

Az egyik, hogy az egyik cégnél, akik elvállalták, úgynevezett organizáció folyt (jelentsen bármit) és emiatt 16 nappal később tudták átvenni a munkaterületet a kivitelezők, a másik pedig, hogy volt időszak, hogy sokáig esett az eső.

Azért ehhez elég vastagbőr kell az arcra. Tessék mondani, ha ennyire alkalmatlan egy cég, akkor miért vállalja el?

Biztosan Schmidt Csabáéknál megszokták már, hogy mondvacsinált 

okokból szerződésmódosítást kérnek, aminek természetesen nincs semmi következménye, mert nem láttunk arra utaló jeleket, hogy eddig nagyon kötbért kértek volna a csúszás miatt.

Az véletlenül sem merül fel a TSC vezetőiben, hogy a kivitelező orrára koppintanak? Vagy esetleg haverok?

Az egész projekttel az a legnagyobb baj, hogy az állam egy tollvonással lenyúlta az iskoláinkat, és utána pedig nem igazán foglalkoznak velük, hanem még mindig a tatabányai adófizetőket pumpolják, mint most a tornacsarnok esetében.

És persze még van további bátorsága az egyesület elnökének olyanokat írni a levelében, amelyben a pénzt kéri, hogy ez már régi adóssága a városnak, és így tovább. Esetleg, ha azt írná, hogy a fideszes haverjainak régi adóssága, az már elfogadhatóbb lenne.

Egyébként a Sámuel Botond vezette Tatabányai SC más ügyből kifolyólag is próbál még pénzt kivenni a tatabányai adófizetők zsebéből a tornacsarnok kapcsán. 

Az Árpád gimnáziumba edzőtermi, iroda, stb. bútort szeretnének vásárolni. Leírják levelükben, hogy egyeztettek a Tankerület vezetésével. Tessék mondani, mennyi pénzt ad a tankerület? Mert hogy azt írják, hogy a Tatabányai SC tao-pénzéből történne a vásárlás, az önrészt pedig a tatabányai adófizetők adják, vagyis a tatabányai gyerekek-utánpótlás nevelésére szolgáló összegből történne a beszerzés. Az önrészt pedig azoktól az adófizetőktől, a helyi közösségtől várja az állam, akiktől elvették az iskolákat. Netalán nagylelkűen elfogadják majd? 

Tényleg ennyire hülyének néznek bennünket?

Nem, nem  az összeg nagysága rengeti meg a büdzsét, hanem az elv, ami magyarra lefordítva így néz ki:

- kirabolunk téged, ellopjuk az autódat, majd  később visszamegyünk hozzád, hogy javítani kell a verdát és adjál még bele pénzt. Jó, mi?

És a klub vezetői ehhez a nevüket adják!

És itt a végén jegyeznénk még meg, hogy a módosítást bizonyára nem október elején látták először (konkrétan az előző határidő járt le október 4-én), miért nem kezdeményezték előtte, amikor Schmidt Csabáék irányították a város, ugyanis ez is az ő saruk. Vagy így akarják az új testületet kellemetlen helyzetbe hozni?

Ezzel kapcsolatosan csütörtökön majd kiderül, hogy mennyire tökös az új városvezetés. Folytatják a Schmidt Csabáék által haveri módon kezelt kötbérezési stratégiát, vagy végre rendet raknak Tatabányán a beruházások szerződéseinek frontján is.

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr215310086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása