Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

ÖSSZEOMLÁS ELŐTT A TATABÁNYAI HÁZIORVOSI ELLÁTÁS? 5(!) praxist visszaadnak, csak 1 jelentkező van

zaraypark-orvosirendelo03.jpg

A tatabányaiak egészségügyi alapellátásáról, magyarra fordítva a háziorvosi szölgáltatás működtetéséről a helyi önkormányzatnak kell gondoskodnia.

Sajnos Tatabányán ez nem egy sikertörténet, ugyanis a háziorvosok jelentős része nagyon közel, vagy néhányan már túl is vannak a nyugdíjkorhatáron. Az utóbbi években nem igazán fordítottak gondot ennek megoldására, ezért nem igazán tolonganak a háziorvosok a város kapujában. Sőt!

Az elkövetkezendő néhány hétben 

MINDÖSSZESEN 5 HÁZIORVOSI PRAXIST FOGNAK AZ ORVOSOK VISSZAADNI.

A jövő heti közgyűlés elé kerül egy előterjesztés, mely szerint 4(!) felnőtt és egy gyermek háziorvos fogja praxisát átadni illetve inkább felhagy vele. Elvileg eladhatnák a praxisjogukat a háziorvosok, de jelentkező hiányában ez amolyan elvi lehetőség.

Így a felnőtteknél négyből három körzetben csak helyettesítéssel tudják megoldani, egyszerűen nincs rá jelentkező, a negyedikben is csupán úgy tudja elvállalni a doktor, hogy 5 éven belül leteszi majd a szakvizsgát.

Nézzük részletesen:

A felnőtt 4. számú körzetben Dr. Uzonyi Erzsébet január 1-től nemcsak abbahagyja, de nyilván reménytelennek látva a helyzetet, meg sem próbálja maga értékesíteni a praxisjogot, rögtön visszaadja az önkormányzatnak. 

Itt jövő márciusi kezdéssel kiírnak pályázatot, de addig is Dr. Lobmayer Péter Kömlődi háziorvos fogja a körzet betegeit ellátni. Ha nem sikerül találni fixre dokit, havonta újra kiírják a pályázatot.

A felnőtteknél, a 7. számú körzetben Dr. Kerekes Ágnes látta el eddig a feladatokat, de jövő február 1-től már új orvost kell megszokniuk az oda járóknak. A doktornő mondjuk legalább szerencsés, ugyanis sikerült a praxisjogát, egy élő orvosnak átadnia. Dr. Léderer Norbert anaszteziológus szakorvos fogja átvenni tőle.

Ugyan a doktornak nincs meg a szükséges szakképesítése, de a jogszabályok lehetővé teszik, hogy ha vállalja, hogy 5 éven belül megszerzi, akkor átveheti a rendelőt.

Egy másik felnőtt körzetben, a 25-ös számúban Dr. Kara Ágnes a Záray parkban január 1-től már nem fog rendelni, ő is szintén hasonló helyzetben van, mint Uzonyi doktornő, nemcsak abbahagyja, de nyilván reménytelennek látva a helyzetet, a praxisjogot rögtön vissza is adja az önkormányzatnak. Miután egyelőre itt nem volt jelentkező, így itt is helyettesítéssel oldják meg a feladatellátást, Dr. Gyöngyösi Gábor háziorvos látja el a körzet betegeit ideiglenesen.

A negyedik a sorban, a 31. számú felnőtt háziorvosi körzet is az előzőekhez hasonló sorsra jutott. Egyelőre nem lesz fix orvosa, akit a betegek megszokhatnának. Dr. Józsa István is abbahagyja, rögtön rá is hagyta a praxisjoggal való gazdálkodást az önkormányzatra, de nincs rá jelentkező egyelőre.

Jó darabig helyettesítéssel, Dr. Fodor Zoltán segítségével fogják megoldani.

A szomorú sor folytatódik, de a felnőtt orvosokon kívül, a gyermek háziorvosok közül is lesz távozónk.

A 9. számú gyermek körzetnél január 1-től már nem találkozhatnak a betegek és szüleik Dr. Pokó Erzsébettel, aki a Gál lakótelepen rendelt. Ő is visszaadta az önkormányzatnak, nem próbálta meg értékesíteni, nyilván azért, mert azóta sem sikerült fixen senkit találni.

Ebben a körzetben egyelőre eddigi kollégái Dr. Bán Éva és Dr. Barabási Piroska látják el a doktornőt felkereső betegeket, ők eddig is a kérdéses rendelőben praktizáltak.

Az önkormányzat azzal próbálja segíteni a helyettesítő orvosokat, hogy havonta 100 ezer forint plusz juttatást biztosít részükre, az eddigi gyakorlatnak megfelelően. 

Ami plusz gondot jelent, Pokó doktornő két középiskola diákjainak ellátását is végezte, ott is változások lesznek. A Kossuth Lajos diákjait Dr. Muszka János doktor úr vállalta be,  a Mikes Kelemen diákjait pedig az ügyeletet is biztosító Zacher-féle cég, az INTER-AMBULANCE Zrt biztosítja.

Egyszóval összegezhetjük röviden úgy is, hogy amiért sokan szót emeltünk az utóbbi években, az sajnos most bekövetkezett.

ÖT DOKTOR HELYETT MINDÖSSZESEN EGYETLEN EGY DOKTOR TALÁLTAK EDDIG (RÁADÁSUL Ő SEM HÁZIORVOS) ABBA AZ ELLÁTÓ RENDSZERBE, AMELLYEL MI TATABÁNYAIAK LEGTÖBB EGÉSZSÉGÜGYI PROBLÉMÁNKKAL FORDULUNK!

És ez sajnos csak a kezdet, sürgősen lépéseket kell tenni, hogy a helyzet jelentősen megváltozzon!

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr6615308976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása