Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

NEHÉZ HELYZETBEN TATABÁNYA POLGÁRMESTERE! MSZP - Momentum harc az utolsó képviselői helyért

feketemiklos-nyulasitamas.jpg

Hát, nincsen könnyű helyzetben a megválasztott új polgármester Szücsné Posztovics Ilona, hiszen saját csapatában is vannak még elvarratlan szálak.

Az egyik hetek óta húzódó kérdés, hogy a kompenzációs listán első helyen szereplő MSZP-s Fekete Miklós üljön be a közgyűlésre, vagy pedig egy fiatal momentumos, Nyulasi Tamás. Egyelőre információink szerint komoly az egymásnak feszülés az MSZP illetve a Momentum között, ugyanis egy előzetesen, mindkét fél részéről aláírt, írásbeli, politikai megállapodást különbözőképpen értelmeznek. Az ide vonatkozó passzus alapján miután egyéniben nyert az MSZP mandátumot, a kompenzációs listáról a Momentumot illette volna egy képviselői hely.

Ezt a tényt, hogy köttetett egy ilyen megállapodás, mindkét fél elismeri, de eltérő álláspontra helyezkednek a következményeket illetően, amelyről telefonon kérdeztük az érintetteket.

Fekete Miklós mandátumát a választási bizottság megállapította és elfogadta róla a határozatot, a saját megbízólevelét pedig kedden át is vette. Szerinte jogilag nem kötelező az a politikai megállapodás, amelyet kötöttek a Momentummal, hiszen ez nem egy jogi aktus. 

Elmondta, hogy az Mszp-ben hétfőn még lesz egy testületi ülés, amely ugyan formális, de teljesen véglegesen ott fog eldőlni, pontosan mi lesz az utolsó kérdőjeles tatabányai képviselői hellyel.

A Momentum álláspontját Nyulasi Tamástól, az érintettől kérdeztük, ők hogyan értelmezik a megkötött megállapodásból fakadó helyzetet.

Nyulasi annyit nyilatkozott röviden a kérdésről, hogy bíznak az összefogásban és az MSZP-ben, miszerint az aláírt megállapodást betartják, és a Momentum számára mandátumot biztosítanak.

Egyszóval még nem végleges semmi, a fentiekből is látszik, az elkövetkezendő napok még sok érdekességet tartogatnak számunkra.

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr9915282828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása