Kevesen tudják, hogy Tatabányán mindösszesen öt rabtábor működött 1948 és 1956 között. Ezzel foglalkozik többek között Jóna Imre, aki erről tartott Bánhidán előadást.
A csúcson, 1956 februárjában a tatabányai táborokban 3200-nál is több rab volt, csak velük a többi magyarországi táborral ellentétben eddig kevéssé foglalkoztak. Hajlamosak sokan “megelégedni”, hogy Recskről és a Hortobágyról beszéljenek, pedig itt nálunk számszerűen sokkal több rab megfordult - mondta Jóna.
Ő találkozott volt rabokkal illetve olyanokkal is, akik a rabok ellátásánál dolgoztak,
a velük készült interjú nagyon sok dologra rávilágított, kiegészítette a levéltárban és egyéb helyeken fellelt dokumentumokat.
Fontos és úttörő része volt munkájának, hogy az idén nyáron az Állambiztonsági Hivatal levéltárában feltérképezte a Tatabányán abban az időben megtalálható besúgó hálózatot is, amelyről szintén nem beszélt senki eddig. Pedig a Tatabányai Szénbányászati Trösztnél “dolgozott” 35-40 ilyen ember, volt akihez több száz ember tartozott, ennyiről kellett folyamatosan jelentést írnia. A besúgók célkeresztjében sportolók, és bányászok is voltak, de nem kerülték el a kartonokat a kártyaklubba járók, vagy a jehovisták sem.
Talán néhányan legyintenek erre, amikor nem tűnik súlyosnak ez a kérdés, de Jóna Imre olyan besúgási “eredménnyel” is találkozott, aminek olyan per lett a vége, hogy két embert kivégeztek. Ilyenkor összeszorult a gyomra.
Az általa feltérképezett 33 besúgóból 20-nak tudja a nevét, ő a rokonaik közül jó néhányat ismer, de úgy tartja, nem felelősek apáik, nagyapáik bűneiért,
csak eddig erről nem beszélt senki.
A táborok 1956-ban felszabadultak, a rabok hazamentek, igaz később néhányukat visszagyűjtöttek, de ami tanulságosabb, hogy a rabtartók, itt maradtak, egész Tatabányán szétszórva.
A kutatás eredményeiről egyébként hamarosan egy könyv fog hamarosan a Tatabányai Levéltár gondozásában megjelenni, amelynek kéziratát még az idén Jóna Imrének le kell tenni az asztalra.
Találtunk a témáról egy részletes tanulmányt, pontosabban doktori értekezést, amelyet Marschal Adrienn jegyez:
“Munkatáborok Komárom-Esztergom megyében - Csolnok, Oroszlány, Tatabánya” címmel, amely ezen a linken elérhető.
Ő is azért választotta ezt a témát, mert a magyarországi táborok történetének 1953 utáni korszaka kevéssé közismert, a köztudatban a táborok 1953-as megszüntetése él.
A táborokról működésük idején nem tudósított a sajtó, az első forrásokat az elítéltek kiszabadulásáról szóló újságcikkek jelentették, így a tanulmány a levéltári adatokra támaszkodott.
Annak ellenére, hogy minden vizsgált táborban elítélteket foglalkoztattak a szénbányászatban, mégis voltak közöttük különbségek. Így az elítéltek által elkövetett vagy el sem követett bűncselekményekben és elítélésük időtartamában. Csolnokon és Tatabányán a szervezkedést, hűtlenséget, kémkedést, míg Oroszlányon a tiltott határátlépést „elkövetők” aránya volt a legmagasabb. Oroszlányon ezzel összefüggésben főleg 2-6 év közötti időre elítéltek voltak, míg Tatabányára a 4 év felettiek, Csolnokra pedig többségében a 10 év feletti vagy az életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek kerültek.
A táborok létszámát tekintve az oroszlányi tábor volt mindvégig a legnagyobb, állandó 1200 fő körüli létszámmal, míg Tatabányán és Csolnokon ennél kevesebben, átlagosan 600-an voltak. Ez alól kivételt 1956 nyara jelentett.
Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
