Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

MÁR CSAK FIDESZES KERESZTÉNY BENCSIK JÁNOS? Sajátosan értelmezi a Tízparancsolatot

bencsik.jpg

Nehéz dolog veszíteni, elegánsan veszíteni még annál is nehezebb, úgy látszik, Bencsik Jánosnak sem sikerül, az a helyzet, többet vártunk tőle. 

Ugyanis Bencsik is beszállt a hírek elferdítésének technikusai közé (lehet, hogy a hírhamisító köztévéből kapja a szövegeket?), most éppen a volt bányászkórházzal kapcsolatban.

Az csak hab a tortán, hogy nemrég kampányoltak a Bányászkórház helyén épülő katolikus gimivel, persze biztosan úgy gondolják, ismétlés a tudás anyja.

“A Kormány további 1.2 milliárd forint támogatást biztosít az emblematikus épület megmentéséhez. Bár néhány héttel ezelőtt az időközben megválasztott új polgármester még úgy nyilatkozott a városi televízió stúdiójában, hogy Tatabányának nincs szüksége egyházi fenntartású gimnáziumra, én mégis bízom benne, hogy időközben még változhat az álláspontja. Én mindenesetre örülök, hogy sikerült megteremtenünk a biztonságos folytatás pénzügyi feltételeit.”-írja az országgyűlési képviselő a Facebookon.

A posztjában valószínűleg a polgármesterjelöltek vitájára gondol, ami inkább a vita paródiája volt, de erről már írtunk korábban.

Nem nagyon értjük, hogy Bencsik János miből következtetett arra, amit leírt, mert az nem hangzott el Szücsné Posztovics Ilona hozzászólásában, de még hasonló sem.

Nem tisztünk megvédeni a polgármester asszonyt, de az igazság, az igazság, ennyi.

Megnéztük, pontosan ezt mondta Szücsné, amikor az oktatási helyzetről és a tatabányai gimnáziumokról volt szó: “...ha a katolikus gimnázium beindul, vajon a Bárdos gimnázium bezárásra kerül? Mert nem lesz többi diák, nem lesz több olyan, aki a humán érdeklődése miatt, vagy katolikus gimnáziumot vagy a Bárdost választja.”

Ebből is szépen látszik, hogy az országgyűlési képviselő sajátos módon értelmezi az elhangzottakat, mégpedig nem az igazság lencséjén keresztül tekint rá, hanem politikai érdekei szerint. Amelyek most azok, hogy ellehetetlenítse az új polgármestert.

Lehet, hogy már rég volt papnövendék Bencsik úr, és már kiment a fejéből, ezért segítenénk neki egy kicsit, mit mond ki tízparancsolat VIII. alaptörvénye:

“Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!”

Ezt kellene alkalmazni a megfelelő alázattal és segíteni az új városvezető munkáját a kommunkiációs lövészárkok ásása helyett.

Az ominózus részlet az 55 perc után található:

Fotó: Facebook/ Bencsik János

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr8115261894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása