Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

GYÁMSÁG ALATT A TATABÁNYAI FIDESZ: Lehet, hogy migránsok írják a szórólapjaikat?

migri_papir.jpg

Javában zakatol a választási kampány, nagyjából bő két hét van még a mindent eldöntő küzdelemig, közben unásig kell hallgatnia az embernek a politikai lózungokat. De ha már ennyire füstölnek az elvtársai kerekei, igazán kitalálhatnának valami kreatívat, olyat ami eddig még nem volt, a mocskolás helyett valami vicceset. Azért, ha nagyon értenének hozzá, lenne másfajta muníció bőven. De úgy látszik, nem erőltetik meg magukat.

Ahogy látszik a tatabányai Fideszt például gyámság alá helyezték, valószínűleg fentről rángatják őket zsinórokon, ennyi. És ugye fent nem ismernek mást csak a jó öreg migránsozást, amitől már minden normális ember sikítófrászt kap, de sebaj, Tatabányára ez is jó lesz. Nem kell rajta sokat agyalni. Érkeznek is a postaládákba a gyűlölet-cédulák, hogy a gonosz Gyurcsány meg a Lusztig migránstábort akar a városba költöztetni meg ilyenek. Csak ennyire futotta, gyerekek? Ne nézzétek már le a választókat! Ráadásul itt-ott olyan magyartalanul vannak megfogalmazva ezek a szórólapok, hogy az ember azt is gondolhatná, migránsok írták őket Schmidték számára.

És miközben ezen a megmentelek a migránsoktól dolgon gondolkodom, a park felől furcsa, de kellemes szavak hallatszanak. Szépen, lágyan fújdogál a keleti szél.

Hát a felülről vezérelt Schmidéktől ennyi tellett. Milyen szomorú! Lehet, hogy már annyira elbizakodottak, hogy nem nagyon mozgatják meg a szabad keresztény agysejtjeiket.

Azért megnyugtató, hogy a tatabányai emberek nem veszik be ezt a maszlagot, mert valószínű, hogy azóta már több atrocitás is lett volna a külföldiek és a helyiek között a városban. Szerencsére ettől nem kell félnünk.

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr7415174528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása