Állítólagos villája miatt magyarázkodik Schmidt Csaba, valamiért támadásnak veszi, hogy az ellenzék rákérdezett, miből és hogyan építette házikóját a Vitány közben.
Tényleg mondja már meg valaki, miért kell ezt ennyire a szívére venni? Eléggé “megüthette” Csabát a dolog, mert egy már-már “szívszorító” poszttal válaszolt, aminek a sajnálatkeltés az egyik hátsó szándéka, a valószínűleg a pártközpontban íródott bejegyzésben próbálják áldozatszerepben feltüntetni a polgármestert. Ráadásul majdnem az egész családtörténetét a tatabányaiak elé tárta, hogy kitérjen a kérdések elől, tipikus kommunikációs trükk, ettől azért többet vártunk az elvtársaktól. Ki tudja, lehet “fent” már elengedték Schmidt kezét, mert nem látják a biztos nyerést a városban.
A gyengécske poszt helyett inkább kirakhatta volna a dokumentumokat és kész, ennyire egyszerű lenne a dolog. És ezzel együtt az önkormányzat honlapjára kipakolhatná az összes beruházás összes szerződését, ki, mikor, mennyit nyert vagy éppen nem nyert a haverok közül, és utána már nem kellene magyarázkodni. Hogy miért nem teszi meg? Valamelyik lakossági fórumon majd meg lehet kérdezni tőle.
Persze akkor rögtön lehetne látni, hogy csak egy bizonyos körbe tartozó cégek nyernek a közbeszerzéseken, és azt is, hogy miért van annyira kevés kötbér kiszámlázva a beruházásokkal késő cégeknek. Mert lehet,hogy nem illik más zsebében turkálni, de abban az esetben megdől a protokoll, ha közpénzről és közszereplőről van szó. És itt most Tatabánya jelenlegi polgármesteréről beszélünk, nem a Gizi néniről, aki egy iskolában takarít és megvett az unokájának két darab Túró Rudit.
Mondják: “aki szelet vet, vihart arat.”
Mert ugye hallani mindenféle mendemondákat arról, hogy kik dolgozhattak a Schmidt- rezidencián és cserébe milyen előnyöket kaphattak. Persze lehet ez rosszindulatú híresztelés is, talán ezért kellene bizonyítékokkal előállnia Schmidtnek, és nemcsak mellébeszélni, minél később teszi meg ezt a lépést, annál kínosabb lesz neki és a helyi Fidesznek ez a történet.
A fotó illusztráció
Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.