A tettes zokon vette, hogy hirtelen lefékezett előtte egy személygépkocsi. Miután megelőzte a másik járművet, a férfi a kezében egy gáz-riasztó pisztollyal szállt ki.
A gyanúsított ma hajnalban Vértesszőlősön haladt személygépkocsijával 5 óra 40 perc körül. Előtte egy másik jármű haladt, amihez többször is túl közel ment. Az elől haladó jármű hirtelen lefékezett, majd tovább haladt Tata irányába. A tettes utána hajtott, és Tatán, a Vértesszőlősi úton megelőzte a másik járművet, majd megállt előtte. Mindkét férfi kiszállt a gépkocsijából, majd R. Gergely az engedéllyel tartott gáz-riasztó pisztolyát a másik félre fogta. A tettes ezt követően visszaült a kocsijába és távozott.
A sértett értesítette a rendőröket, akik 6 óra 50 perckor a munkahelyén igazoltatták a tatabányai lakost. Tőle a fegyvert és a hozzá tartozó egy darab lőszert lefoglalták. A 39 éves férfit a Tatai Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Ellene felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség az eljárás ügyiratait bíróság elé állítási javaslattal tervezi megküldeni az ügyészségnek
A fotó illusztráció
Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.