Környe lehetne akár a legboldogabb falu, ha éppen nem keserítené meg az ott lakók életét a jelentős átmenő forgalom, dübörög a falu, a szó szoros értelmében. Nemrég volt egy nagyon komoly többezres petíció az ügyben.
Európai versenyen is megmérettetheti magát a gyönyörű település.
A napokban Iszkaszentgyörgyön – a verseny két évvel ezelőtti győztes településén – adták át a Magyarországi Falumegújítási Díjat, melyet a Komárom-Esztergom megyei Környe nyert el. Így a „Magyar falu – kihívások, helyi válaszok” mottóval meghirdetett pályázat nyertese, Környe képviselheti 2020-ban Magyarországot az „Európai Falumegújítási Díj” pályázaton, olvasható a győztes falu weboldalán.
A nyolcadik alkalommal kiírt pályázattal a meghirdető Belügyminisztérium célja az volt, hogy felkutassa, díjazza és ezzel „reflektorfénybe állítsa“ azokat a települési közösségeket, amelyek kimagaslóan végzik a helyi fejlesztéseket. A pályázat ezúttal is az „Európai Falumegújítási Díj” pályázati kiírás követelményein alapult, amelyet az Európai Falumegújítási és Vidékfejlesztési Munkaközösség írt ki. A magyarországi pályázatnak – a hazai falufejlesztési tevékenységek elismerése mellett – az is célja volt, hogy kiválassza azt a települést, amely sikeresen képviselheti hazánkat az európai megmérettetésen.Környe pályázatában a 2000-es évek elejétől napjainkig tartó időszak felölelésével a település céltudatos munkával elért fejlődését és a kihívásokra adott válaszait mutatta be. A Komárom-Esztergom megyei 4 700 fős település a megyeszékhelytől alig pár kilométerre található, Tatabányával közös ipari parkot működtet.Dübörgő falu
Környén az elmúlt években egy elhanyagolt lakóterület helyén alakítottak ki új faluközpontot, melynek meghatározó eleme az Ybl Miklós tervei alapján készült, több mint 150 éves római katolikus templom. Először a polgármesteri hivatalt, a művelődési házat és környezetüket újították meg. A következő lépés az új óvoda és bölcsőde megépítése volt. Ezzel párhuzamosan készült el a község új főtere pár száz méterre a csodálatos környezetű tótól. A beruházás második ütemében a tér végső képének kialakítása, a leromlott állapotú épületek elbontása valósult meg.
A beruházások eredményeként az új faluközpontban néhány perces sétával elérhető az általános iskola, az óvoda, a polgármesteri hivatal, a művelődési ház, a templom, a takarékszövetkezet és a posta is. A főtér nívós kulturális szabadtéri rendezvényeknek is otthont ad. A kulturált, komfortos épített környezet megvalósítása, a természeti értékek megőrzése, az ellátórendszerek működtetése mellett rendkívül fontos volt a helyiek komfortérzetének biztosítása, lokálpatriotizmusának, identitástudatának erősítése, melyben jelentős szerepet játszottak és játszanak ma is a szép számmal működő helyi civil szervezetek, hagyományőrző csoportok.
A célunk mindig is az volt, hogy a családok, különböző generációk ne csak lakjanak, hanem szeretettel éljenek a faluban– mondta a díj átvételekor Beke László, Környe polgármestere.
Fotó: kornye.hu
Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.