Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

IGAZI, VÁLASZTÁSI PARASZTVAKÍTÁS A DÓZSAKERTI FELÜLJÁRÓNÁL! Mikor folytatódik a felüljáró felújítása?

dozsakertifeluljaro-0818-03.JPG

Bajban lehetnek Schmidt Csabáék, hogy néhány méter aszfaltozást is ünnepelnek, úgy mintha magát az új tatabányai vasútállomást adták volna át.

Augusztus elején a város hivatalos Facebook oldalán jelentették be, hogy 

"Augusztus 5- től egy hónapon keresztül dolgoznak majd a szakemberek a Dózsa György úti felüljárón, ahol az elöregedett és repedezett aszfaltburkolatot cserélik ki. A kivitelezés során a haladás biztosított lesz a gépkocsik számára, de egy-egy kanyarodó sáv folyamatosan lezárásra kerül, így aki teheti a dugók elkerülése érdekében kerülje a felüljárót."

Ennek a hírnek a kapcsán az autósok joggal feltételezhették, hogy a felüljáró felületén kicserélik az aszfaltot, hiszen elég ramaty állapotban van már egy ideje. Főleg azok után, hogy egy egész hónapot jeleztek előre, vagyis addig fognak dolgozni.

dozsakertifeluljaro-0818-01.JPG

Ehhez képest, Schmidt Csaba hatalmas lelkesedéssel jelentette be, hogy fantasztikus, 12 nap alatt sikerült a Dózsakerti felüljáró elején a bejárati aszfaltot felújítani.

dozsakertifeluljaro-0818-02.JPG

Ezek után kérdésünk:

Most akkor már menetközben is rendeznek, ún. félig átadó ünnepségeket?

Lehet, hogy nem is fognak tovább aszfaltozni, csupán megtévesztésből írták le, hogy kicserélik az aszfaltburkolatot?

Ha már az elején ekkora munkáról volt szó, akkor komolyan gondolták az 1 HÓNAPOS időtartamot a munka elvégzésére?

Vagy új stratégiát követnek, és mondanak egy nevetségesen hosszú határidőt és aztán örvendeznek, hogy milyen “gyorsan” sikerült megcsinálni? 

A képek önmagukért beszélnek!

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr3315014658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása