Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

A TATABÁNYAI RENDŐRÖK CSERBENHAGYÓ SOFŐRT KERESNEK! Biciklis itta meg a levét, Tata és Környe között

cserbenhagyas-hiros-hu.jpg

A Tatabányai Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat segítségnyújtás elmulasztása miatt.   

Az eddigi adatok alapján egy ismeretlen személy június 28-án reggel 7 óra 40 perckor, Tata felől haladt Környe irányába (a 8119-es számú úton). Az általa vezetett, jelenleg ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú autó, feltehetően egy csapott hátú vagy kombi személygépkocsi. 

Menetközben a 8137-es útkereszteződéshez érve úgy kanyarodott jobbra Kömlőd irányába, hogy egy előtte Környe irányába szabályosan közlekedő kerékpárosnak nem adott elsőbbséget, és a kerékpárossal a járműve jobb hátuljával nekiütközött. A kerékpárt vezető férfi az úttestre esett, és az esés következtében megsérült. Az ismeretlen járművezető megállás nélkül továbbhajtott Kömlőd irányába.

A rendőrség, a felmerült körülmények miatt kéri, hogy aki látta a balesetet, vagy annak bekövetkezését, vagy az ismeretlen járművel kapcsolatban információval rendelkezik hívja a 06/34-517-777-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy írjon a komarommrfk@komarom.police.hu e-mail címre.

kép: illusztráció / hiros.hu

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr7015001466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása