Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

ÚJABB TÉVHIT TERJENG A BABAVÁRÓ HITELLEL KAPCSOLATBAN: Tisztázott a minisztérium

csalad_pixabay.jpg

A közösségi médiában feltűnt, babaváró hitellel kapcsolatos pletykákat igyekszik eloszlatni a Bank360 közleménye.

Egyre-másra érkeztek a kommentek egy bejegyzés alá az egyik legnagyobb babavárós csoportban, ahol arról írnak: több bank is úgy tájékoztatta az ügyfeleket, hogy a gyermek születése utáni 3 éves törlesztési szüneteltetés alatt is fizetni kell az éves 0,5 százalékos kezességvállalási díjat.

A kezességvállalási díj fizetésével kapcsolatos kérdés a Bank360-hoz is érkezett a napokban. Bár a szakportál már korábban eloszlatta az erre vonatkozó tévhitelek az Emberi Erőforrások Minisztériumától származó hivatalos információk segítségével, most a bankokhoz fordultak azzal a kérdéssel: kell-e az ügyfélnek kezességvállalási díjat fizetnie babaváró hitel esetén a gyermekek születése utáni 3 évben, a hitel törlesztés szüneteltetése alatt?

Nem egyértelmű a rendelet

Először viszont vizsgáljuk meg, hogy mit mond a babaváró hitel rendelet a kezességvállalási díj fizetésével kapcsolatban. A jogalkotó kitér

a kezességvállalási díj mértékére (az éves fennálló kötelezettség 0,5 százaléka egy évben),

a kezességvállalási díjat havonta kell megfizetni

arra, hogy a törlesztőrészlet havi összege a kamattámogatás időszaka alatt a kezességvállalási díjjal együtt nem haladhatja meg az 50 000 forintot

és arra, hogy a jogosulatlanul igénybe vett babaváró támogatást és a meg nem fizetett kezességvállalási díjat késedelmi kamattal növelt összegben kell megfizetni.

Arról tehát nincs egyértelműen szó a rendeletben, hogy mi lesz a kezességvállalási díj sorsa akkor, amikor az ügyfél kérné a gyermekek születése utáni három éves törlesztési szüneteltetést.

Tisztázott az EMMI

A bizonytalanság miatt a Bank360 még május végén kérte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) állásfoglalását, amelyet meg is kapott. Az EMMI azt közölte: a kezességvállalási díj a havi törlesztőrészlethez kapcsolódóan fizetendő, így szüneteltetés idején a díjat sem kell fizetni. Ekkor úgy tűnt, minden tisztázódott a kezességvállalási díj körül.

A bank ügyintézői is tévedhetnek

Ugyanakkor július végére több forrásból is úgy értesült a Bank360, hogy az ügyfeleket a bankok pontatlanul tájékoztatják a kezességvállalási díjjal kapcsolatban és azt mondják, a szüneteltetés során is kell fizetni. Azok a gyanútlan ügyfelek, akik nem szeretnének fizetni, elkezdenek olyan pénzintézetet keresni, ahol nem kell kifizetni ezt a díjat.

A tévhit kapcsán a Bank360 megkereste a babavárót kínáló bankokat: minden pénzintézet úgy tájékoztatta a szakportált, hogy nem kell fizetni a szüneteltetés alatt kezességvállalási díjat. A Bank360 szerint a félreértésnek több oka lehet:

volt olyan pénzintézet, amely arról beszélt a portálnak, hogy nehéz az igénylési roham miatt egyébként is túlterhelt ügyintézőknek több tucat termék mellett egy ilyen bonyolult hitel minden részletével tisztában lenni.

Ebből az okból kifolyólag az ügyintézők is tévedhetnek és akaratukon kívül adhatnak pontatlan információkat. A Bank360 tanácsa erre az esetre, hogy ismerkedjünk meg igénylőként mi is alaposan a rendelet szövegével, a termék részleteivel egy kalkulátor segítségével, vagy kérjük szakértők segítségét.

Tévedhetnek az igénylők is. Több banknál ugyanis akciósan visszatérítik a kezességvállalási díjat, ha bankszámlát is igényelnek az ügyfelek a hitel mellé. Ez megzavarhatja az igénylőket és azt gondolhatják, hogy a díjat a szüneteltetés idején is fizetniük kell.

A Bank360 információja, az EMMI állásfoglalása és a bankok válasza alapján is kijelenthető, hogy

nem kell kezességvállalási díjat fizetni a gyermek születése utáni 3 éves törlesztési szüneteltetés alatt.

(vg)

 

Fotó: pixabay

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr2114999722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása