Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

RÉMÜLET TATABÁNYÁN: Durva poloskatámadások áldozatai leszünk

poloska_infostart.jpg

Magyarországon ezekben a hetekben fejlődik ki a márványos poloskák második generációja, az invázió tehát nem hagyott alább - mondta el az InfoRádiónak Vétek Gábor, a Szent István Egyetem Rovartani Tanszékének egyetemi docense.

Jegyezzük meg a nevét: ázsiai márványos poloska. Így hívják életünk legújabb megnyomorítóját.

"Joggal okoz rémületet. A magyarországi nemzedékszámát a Szent István Egyetem Rovartani Tanszékén az elmúlt évben kezdtük el részletesen vizsgálni, ez alapján úgy tűnik, egy kétnemzedékes fajról beszélünk" - mondta el az InfoRádióban a tanszék egyetemi docense, Vétek Gábor. Hozzátette, tőlünk északra kevesebb, délre több nemzedék is kialakul ebből a rovarból.

Nálunk "ezidőtájt már megjelentek a második nemzedék imágói, a mostani rovargyűjtésünk is alátámasztja ezt. Frissen kialakult, kifejlett egyedeket találtunk, de

a nemzedékek átfednek egymással, tehát folyamatosan találni nagyon pici lárvákat és kifejlett egyedeket is"- tette hozzá.

Megerősíti: Budapesten kőrisfákon, juharfákon, gyümölcsfákon és díszfákon egyaránt meg lehet figyelni a példányait.

"Nem hatja meg a poloskákat, hogy a kajsziszüret már a vége felé tart, mert átmennek a következő szezonális gyümölcsre, az őszibarackra, az érőfélben lévő almatermésekre"- ecsetelte Vétek Gábor.

Ez a poloskafaj a szakértő szerint nem túlságosan válogatós a táplálékot tekintve. "Úgy a fák termésén, mint a zöldség- és szántóföldi növények termésein is előszeretettel szívogatnak.

Ha idén valaki esetleg idén még nem látott a paprikában, paradicsomban, zöldbabban poloskát, az már csak idő kérdése, legkésőbb augusztus-szeptemberben ott lesznek,"a zöldbabon, paradicsomon, paprikán, padlizsánon, uborkán - mindenfélén, aminek vonzó számára a gyümölcse, termése - jelentette ki.

(infostart)

 

A fotó illusztráció

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr5014989760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása