Nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt megy bíróság elé egy férfi, aki barátnőjét több millióval vágta át.
A hölgy több alkalommal adott neki kölcsön, azonban azokat nem is akarta visszadni illetve nem is tudta volna. A vádlott 2017. májusban ismerte meg közös munkahelyükön a tatabányai hölgyet, akivel élettársi viszony nélküli párkapcsolatot tartott fenn. Ezalatt az idő alatt, pontosabban az év május 15. napjától szeptember 30. napjáig a tényleges visszafizetés szándéka és lehetősége nélkül, sértettől több részletben pénzkölcsönt kért és kapott.
Mindig azt ígérte a hölgynek, hogy néhány nap múlva visszaadja. A tévedésbe ejtett sértett három millió forintott adott a vádlottnak több részletben, aki úgy nyilatkozott, hogy a pénzösszegből az alkalmazásában álló személyek belföldi és külföldi munkalehetőségekhez történő szállítását fogja rendezni, és ezen ráfordítások rövid időn belül haszonnal térülnek meg.
A vádlott a fenti összegen kívül még telefonra illetve apja kórházi kezelésének járulékos költségeire további százezreket kért a sértettől.
A különös visszaesőnek minősülő vádlott összesen 3.377.475,-Ft-ot kapott kölcsön sértettől, azonban eredeti csalárd célzatának megfelelően a pénzt nem fizette vissza a sértett részére.
Az ügyészség arra tett indítványt, hogy amennyiben a vádlott előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri, a bíróság a vádlottat 1 év 6 hó végrehajtandó börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélje.
Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.