A technikai felkészültség biztosítására hivatkozott a kormány, amikor haladékot adott a vendégadatok rögzítésére.
Az eddigi tervvel ellentétben nem kell idén szeptember 1-jétől rögzíteni a szálláshelyeken minden vendég adatait. A 2020-as költségvetést megalapozó törvénycsomagba tettek be egy pontot, amellyel 2020. január 1-jére tolják el a rendszer bevezetését, a hivatalos indoklás szerint azért, hogy biztosítsák a technikai felkészültséget.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ tesztüzeme január óta tart, az eredeti elképzelés az volt, hogy már júliustól kötelező lesz a regisztráció az összes olyan kereskedelmi szálláshely számára, ahol legalább 8 szoba és 16 férőhely van. A Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség naprakész adatokat fog kapni a forgalomról. A szálláshelynek a vendég nevét, születési idejét és úti okmányának adatait egy központi tárhelyen is rögzítenie kell. Ehhez az önkormányzatok, a NAV, a rendőrség, az idegenrendészet és a KSH is hozzáférhet.
A fotó illusztráció
Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.