Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

MÁR CSAK A FIATALOKBAN BÍZNAK: Idén is lesz nyári diákmunka program, Tatabányán is lehet jelentkezni

diakmunka.jpg

A Pénzügyminisztérium 2019-ben is meghirdeti a Nyári diákmunka programot, amelynek keretében mintegy 30 ezer diák kaphat munkalehetőséget

.A 3,6 milliárd forintból induló programban az önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett a mezőgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén működő vállalkozások is támogatást kaphatnak a 16-25 év közötti diákok foglalkoztatására.

A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor már betöltötték a 16. életévüket és legkésőbb a program befejezésekor még nem múltak el 25 évesek. A program keretében a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 százalékát térítik meg a munkáltatónak.

Az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 146 250 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 111 750 forint lehet személyenként és havonta.

A diákok június 3-ától már regisztrálhatják magukat az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál, a cégek is itt jelezhetik a felmerülő munkaerőigényüket.

(mti)

 

A fotó illusztráció

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr9014874554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása