Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

A VISSZAESŐ PEDOFIL TATABÁNYAI HITOKTATÓ ÜGYE: Pénteken lesz módja beismerő vallomást tenni

pedofil_bors_1.jpg

Mindenkit megdöbbentett a tatabányai pedofil  hitoktató ügye az egész városban, aki ráadásul visszaeső, már máskor is ült börtönben nemi erőszakért.

A Tatabányai Ügyészség 7 év börtönbüntetést indítványoz a pedofil hitoktató ügyében, amennyiben az előkészítő ülésen a vádlott beismerő vallomást tesz, úgy 6 évre mérsékelné.

Mint ismeretes a vádlott az egyik tatabányai iskolában hitoktatóként dolgozott, munkája során alsó tagozatos gyermekek hitoktatását végezte. A hittanórákon a két kiskorú sértett is részt vett, akiknek a vádlott már a kezdetektől igyekezett a bizalmába férkőzni. Az egyik sértettről a vádlott több alkalommal kb. combközépig lehúzta a nadrágot. 2018 május 31-én hittanórán az egyik sértett elesett, ekkor a vádlott odament a földön fekvő kislányhoz és róla a nadrágot combközépig lehúzta. Később a sértett két összetolt széken feküdt, amikor a vádlott a kislányra annak tiltakozása ellenére ráfeküdt. Szintén ugyanezen a hittanórán a másik kiskorú sértett ceruzája leesett az asztal alá. Amikor a sértett azt fel akarta venni, a vádlott a sértettet nem engedte felállni, hanem megfogta a kezét és annál fogva a tiltakozó gyermek fejét a ruhával fedett lágyékától pár centiméterre húzta.

Sosem volt benne semmi megbánás – így jellemzet nevelt fia a hitoktatót, aki korábbi megrontási ügye után most kisdiákjaira vetett szemet. A férfi a 7 éves gyerekeket tanórán alázta meg szexuális játékaival.Habár 2015 márciusában hat év börtön után csak feltételesen szabadult, alig nyolc hónap múlva már ismét gyermekpornográf felvételek gyűjtésébe kezdett R. A 2017-ben hitoktatóként elhelyezkedő 41 éves férfi 2018. júniusi letartóztatásáig több száz gyomorforgató felvételt gyűjtött össze.

 

A fotó illusztráció

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr8814874992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása