Információnk szerint hamarosan bejelentik az ellenzéki politikai erők, hogy együtt indulnak.
Természetesen, a szinte Fideszbe integrálódott Boda Bánkot (ex-Jobbik) - most éppen Mi Hazánk - nem számítjuk az ellenzék soraiba. Persze tőle és mozgalmától arra számítunk, hogy elindulnak külön képviselő-jelöltekkel, hátha nagyobb sikerrel osztják meg a szavazatokat, mint egy kamupárt.
A másik jelenlegi képviselő, aki a hírek szerint nem vesz részt a közös indulásban, az LMP-s Körtvélyfáy, aki úgy hírlik, eltaktikázta magát és végül is lemaradt, mint a borravaló. Úgy tudjuk abban gondolkodik, hogy önállóan elindítja pár helyi tagból álló csapatát, hátha sikerül neki újra listán bekerülni.
A komolyan vehető együttműködést alkotó ellenzéki csapat indulói között jónéhány civil (értsd, nem párttag) is jelöltként várható, nem csupán párttagokban gondolkodnak. Ezzel a felállással sikerülhet innovatívabb megoldást találni, mint a szimpla pártok összefogását, amelyre volt már példa az utóbbi években a Fidesz ellen, és az esetek döntő többségében kiderült, hogy nem működik.
Híreink szerint hamarosan egyezségre jutnak a polgármester-jelölt személyéről is.
Ezek után pedig elindulhat egy komoly kampány, ahol jó esély kínálkozik Schmidt Csabáékat legyőzni. A cél nyilvánvalóan az, hogy a mostani helyi csicskák leváltása után ténylegesen elkezdjék Tatabányát a szükséges módon fejleszteni, de legfőképpen a tarthatatlan mindennapi állapotokat orvosolni.
Tatabánya lesz talán az egyik olyan jelentős nagyváros Magyarországon, ahol sikerül a Fideszes dominanciát megtörni.
Mi szurkolunk nekik!
Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.