Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

ÚJ DIÁKHITEL JÖN: Októbertől lehet felvenni

diakhitel2.jpg

A jövőben a diploma megszerzését segítendő a nyelvtanuláshoz is igényelhető lesz a diákhitel - közölte Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos hétfőn Budapesten újságírók előtt.

Bartos Mónika kifejtette: kiemelt cél, hogy biztos alapokon nyugvó idegennyelvtudást szerezzenek a fiatalok. Számukra ugyanis komoly versenyhátrányt jelent, ha ezzel a tudással nem rendelkeznek.

A nyelvi diákhitel komoly segítséget jelent majd a versenyképes nyelvtudás megszerzéséhez, egy újabb lehetőség a fiatalok és a családok támogatására.

Azt az intézkedést, amellyel a kormány a 9-11. évfolyamos diákok számára kétszer kéthetes külföldi nyelvtanulási lehetőséget biztosít.

Októbertől lehet felvenni

Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója kiemelte: nagyon sok diák ugyan elvégzi az egyetemet, főiskolát, de a nyelvvizsga hiányzik a diplomájához. A nyelvi diákhitel bevezetése e probléma megoldásában kíván segíteni.

A hitelt várhatóan október 1-jétől lehet majd igényelni, az aktív jogviszonnyal bíró egyetemi és főiskolai hallgatók mellett a már végzett hallgatók is élhetnek a lehetőséggel. A kért hitelt egy hónap elteltével folyósítják.

A felvehető maximális összeg 500 ezer forint lesz. Azt nem nézik, milyen módon szerezte meg a diák a kívánt és diplomához szükséges nyelvtudást.

A Diákhitel 1 kamatával (jelenleg 2,2 százalék) lehet felvenni a hitelt, és ha egy éven belül sikerül letenni a nyelvvizsgát, akkor a Diákhitel 2 kamata, azaz a 0 százalék lép életbe.

(privátbankár)

A fotó illusztráció

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr9314838652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása