Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

TATABÁNYAI SZÜLŐK FIGYELEM! Ha nem oltod be a gyereked, elveszik tőled!

oltasok-webbeteg-hu.jpg

Nagyon fajsúlyos ügyben tett közzé pár nappal ezelőtt, április 10-én, az Alkotmánybíróság határozatot, két szülő indítványával kapcsolatban.

Az ügy egy ún. “oltásellenes” házaspárhoz kapcsolódik. A szülők a Kúria ítéletének alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt nyújtottak be. A teljes, ám még nem hivatalos ítélet itt olvasható.

Az ügy összefoglalása

Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben az indítványozóknak közös gyermekük született. A kötelező védőoltás beadatását a szülők megtagadták. A megyei járási hivatal határozattal kötelezte az indítványozókat a gyermekorvos rendelőjében történő megjelenésre, ezzel párhuzamosan az első fokú gyámhivatal is eljárást indított.

Elrendelték a gyermek nevelőszülőnél történő elhelyezését, majd végső soron a Kúria is elutasította az indítványozók felülvizsgálati kérelmét. Az indítványozók ezt követően fordultak az Alkotmánybírósághoz. Érvelésük szerint az oltatlanság nem az életet közvetlenül veszélyeztető állapot, és nem veszélyezteti a gyermek testi fejlődését.

Az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az Alaptörvénnyel összhangban áll-e egy gyermek ideiglenes hatályú elhelyezését kimondó bírói döntés olyan esetekben, amikor a szülő a gyermeke kötelező védőoltásainak beadatását elmulasztja. A testület az indítványt nem találta megalapozottnak.

Az Alkotmánybírósági ítélet indoklásának rövid összefoglalása a következő:

„Nem kérdőjelezhető meg, hogy a védőoltások az emberi szervezet fertőző betegségekkel szembeni ellenálló képességének fokozását és a fertőző megbetegedések elterjedésének megelőzését szolgálják.

A gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogának jogosultja a gyermek, míg kötelezettje elsődlegesen a család, másodlagosan pedig az állam.

A gyermek szülei, családja, az állam és a társadalom valamennyi tagja köteles a gyermek jogait tiszteletben tartani, és biztosítani számára a megfelelő fejlődéséhez szükséges feltételeket. Ha a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges ellátás a szülő beleegyezésével nem biztosítható, és ez a helyzet a gyermek fejlődését veszélyezteti, a gyámhatóság a veszélyeztetettség mértékétől függően intézkedik.

Az ideiglenes hatályú elhelyezés célja a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése, illetve megszüntetése. Miután jelen ügyben az eljáró közigazgatási hatóságok és bíróságok egybehangzóan megállapították a gyermek veszélyeztetettségét, az indítványozók neveléshez való jogának korlátozása szükséges volt.

A határozathoz dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó alkotmánybíró párhuzamos indoklást csatolt.

Az rövid indoklás első mondata szerint nem kérdőjelezhető meg, hogy az oltások az emberi szervezet fertőző betegségekkel szembeni ellenálló képességének fokozását és a fertőző betegségek elterjedésének megelőzését szolgálják. Azonban arról nem szól, hogy milyen mértékben és milyen áron.

A határozat rögzítette, hogy tekintettel a természettudományos előfeltevésekre, az […] előírt, életkorhoz kötött védőoltások alkalmas és szükséges eszköznek minősülnek egyfelől a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésének biztosításához, másfelől az egész társadalom fertőző betegségekkel, járványokkal szembeni védelméhez.

A Nebáncsvirág Egyesület oldalán az egész ügyről részletesen olvashatsz!

 

Itt léphetsz be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr9414777134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása