Boldogulj Tatabányán

Mintha egyre jobban tele lennénk politikai agyhalottakkal.

Bizony, ne nézz már ilyen csúnyán, kedves olvasó! Tisztára úgy húzod fel a szemöldököd, mikor ezt olvasod, ahogy kedvenc pártod első embere. Úgy teszel, mintha nem találkoznál velük nap mint nap. Pedig, ha nézed a tévét, és netán még arra is vetemedsz, hogy politikai műsorokat és háttérműsorokat nézel, szinte kivétel nélkül agyhalottakatt láthatsz, politikai szempontból persze, vagy abból is. Hogy honnan ismered fel a politikai agyhalottat? Hát, több ismérve van a drágáknak.

Először is a kritika teljes hiánya a saját politikai közössége felé amikor megmagyarázza emberünk a teljesen nyilvánvalót, mint például a Fideszes politikusok, élükön a “szent” Orbán Viktorral. Hiába, hogy sokszor Viktort aztán tényleg nem lehet kimagyarázni, azon már a bölcsisek is átlátnak, de a tévében csak nekimennek a dolognak, persze sikertelenül. Természetesen vannak ilyenek a másik oldalon is, félreértés ne essék, ugye nem kell messzire mennünk, elég csak a Fletót, azaz Gyurcsány Ferencet említeni, illetve mondhatjuk ezt Vona Gábor esetén is.

Az a közös náluk és a híveiknél, hogy bármit mondanak, rögtön hitvallásként mormolják utánuk, soha nem mérlegelik, mennyire van igaza a “Főnöknek.”

Persze megpróbálják környezetükben élőket is meggyőzni, legtöbbször észérvek nélkül.

És mivel nem sikerül, gyorsan átváltanak agresszívba és témát váltanak. Komolyan olyan gyorsan “terelnek”, hogy még olimpián is elindíthatnánk őket. A másik ismérv, hogy bármilyen kommunikációs szituáció van, csak az úgynevezett paneleket hangoztatják, ilyenek a már nagyon unalmas Soros-terv, a migránsok, a másik oldalon az európai egyesült államok. Mindig nagyon vigyáznak, hogy egyetlen önálló gondolatuk se legyen, még egy fél se. Még egy mondatnyi se. Látszik a szemükben, hogy ők a párt, hogy teljes mértékben tudnak azonosulni mindennel, amit a pártjuk mond, képvisel. A kétely teljes hiánya jellemzi őket, ami egyes művészeti ágaknál például a dilettantizmus jele, és ha a politika is művészet, akkor ugye már nem is kell tovább folytatni a gondolatot.

Az legrémisztőbb, hogy soha, de soha nem mondják azt, hogy most ebben  a dologban lehet, hogy hibáztunk. Nagy példa erre, amit a tavaly áprilisi választási vereség után az ellenzéki vezetők műveletek. Senki nem mondta, hogy na most elb*sztuk, de nagyon, hanem elkezdték magyarázni, hogy tulajdonképpen ők nyertesei az egész nagy vereségnek, és nem miattuk nem lett meg a győzelem, blabla.

De politikai agyhalottakkal találkozhatunk a kocsmában, a közértben, a hentesnél, a fodrásznál, a szoláriumban, igazából mindenhol. Ha közéletre terelődik a szó azonnal felhúzzák magukat, ha a beszélgetőtárs nem az ő oldalukon áll, és egyből náluk is jönnek a panelek, amiket beléjük sulykoltak. Még azt is el tudom képzelni, hogy hetente jár hozzájuk egy nővérke, és beadja nekik az ideológia-injekciót.

Ők azok, akik nem hallgatják meg a másik felet a kocsmában, nem kíváncsiak más véleményekre, és el sem gondolkoznak rajta, egy percre sem, egy sörkortyintásnyi időre sem, egy pálinkányira sem. Hanem egyből, lehetőleg nagyon hangosan, lehülyézik a másikat, esetleg lekommunistázzák, lenácizzák.

Persze a pártoknak kellene ők, hiszen így látják a helyi funkcionáriusok igazolva magukat, mondván, micsoda sikerük van.

És az helyzet, hogy ez teljesen félreviszi a közéletet, hiszen sokszor ez akadályozza meg azt a közbeszédet, ami egy hosszabb távú, fenntartható fejlődéshez lenne szükséges, olyan döntések meghozatalához, amelynek az eredményei nem jelentkeznek 1-2 év alatt, gondolunk itt az egészségügy vagy az oktatás kérdéseire, akár csak helyben is.

Mi bízunk benne, hogy lehet egy olyan politikai kultúra, amelyben a polgárok egymással megvitatják a fontosabb helyi kérdéseket.

A fotó illusztráció

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!