Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

POLITIKUSOK, TAKARODJATOK A GYEREKEINKTŐL TATABÁNYÁN IS: Ne használjátok őket a kampányban

gyerek_nem.jpg

Egyetlen gyermek sem lehet pártpolitikai tevékenységnek háttere, díszlete, népszerűségnövelő tényezője" - írta Székely László.

Arra kéri az alapvető jogok biztosa a pártokat és politikusokat, hogy a 2019-es európai parlamenti választási kampányban tartózkodjanak a gyermekek szerepeltetésétől rendezvényeiken, a velük és róluk készült képek kampánycélú felhasználásától, illetve az iskolák és óvodák népszerűségnövelő szándékú látogatásától.

A gyermeki jogok tisztelete olyan politikai és alkotmányos kultúrát feltételez, amelyben a gyermekek nem lehetnek pártpolitikai tevékenység díszletei vagy eszközei

- írta Székely László a közleményében, amelyben arra is felhívja a figyelmet, hogy az Alaptörvény rögzíti, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz, a szülőknek pedig joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést, a gyerekek kampányeszközként való felhasználása pedig sérti ezt a jogot.

A gyermek alapvető emberi jogokkal, saját nézetekkel, érzésekkel rendelkező individuum. Meggyőződésünk, hogy egyetlen gyermek sem lehet pártpolitikai tevékenységnek háttere, díszlete, népszerűségnövelő tényezője

- írta az ombudsman, hozzátéve, hogy az óvodák és iskolák politikai semlegességének követelménye azt szolgálja, hogy a gyermekek ne válhassanak a politika eszközévé, és hogy bármilyen pártpolitikai kényszer vagy ajánlat, illetve pártpolitikai megnyilvánulás, jelenlét az iskolákban és óvodákban aggályokat vet fel.

Székely azt is hozzáteszi, hogy a gyermekek pártpolitikai célú szerepeltetését, illetve felhasználását nem igazolja és nem is igazolhatja az önkéntesség, a beleegyezés, önmagában a szülői hozzájárulás igénylése is jogsérelemhez vezethet, ugyanis a szülőt közvetve vagy közvetlenül a politikai nézetei, szimpátiája kifejezésére kényszerítheti, és e kényszerhelyzet elszenvedője végső soron a gyermek lesz.

Felhívja a figyelmet arra is, hogy kampányidőszakban a választási eljárási törvény lehetőséget ad a választási bizottságok számára, hogy bejelentés nyomán fellépjenek a gyermekek politikai célú felhasználásával, szerepeltetésével kapcsolatban, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pedig bírsággal sújt minden olyan politikai szereplőt, aki ebben az időszakban megsérti mindezen követelményeket.

(hvg)

 

Fotó: Hintalovon

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr8314741401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása