Egyelőre meghiúsult a projekt: nem fogják felújítani az Arany János óvodát, nem lesz meg a gyermekorvosi rendelő és a védőnői szolgálat sem a volt csecsemőotthonban.
Most február elején hirdették ki annak a közbeszerzési eljárási pályázatnak az eredményét, amelyet tavaly november elején indítottak el, vagyis kb. 3 hónapja.
A feladat a fentebbi lett volna, a rendelkezésre álló keret 315 millió forint volt.
A munkára két pályázat érkezett, az AGNUS G’ és az Extreme Parkos körből ismert EP Konstruktív Kft. jelentkezett a feladatra. Az ajánlatuk 583 millió illetve 566 millió forintról szólt.
Ennek megfelelően kihirdették, hogy eredménytelen a közbeszerzés, az indok, hogy mindkét ajánlat jelentősen meghaladja a bontáskor ismertetett rendelkezésre álló fedezet összegét.
Tessék mondani, ennyire dilettánsok dolgoznak a városházán vagy a cégek szemtelenedtek el? Ennyire rosszul becsülték meg, vagy pofátlanul sokat akartak a markolni?
Azért a fenti összegek között óriási a szakadék.
A hivatali jegyzőkönyvekből egyébként kiderült, hogy kilencen érdeklődtek a tender után, ebből öt cégtől kértek ajánlatot.
Lehet, hogy a másik négytől kellett volna inkább kérni? Uram bocsá’, célszerűbb lenne máskor egy teljesen nyílt pályázat?
Akkor még talán a mutyizás gyanúja is kevésbé merülne fel!
A fotó illusztráció
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.